Az egész 18 napos Japán körutunkból, ha ki lehetne emelni egyet, akkor Koyasan (a szent hegy) ígérkezett az egyik legkülönlegesebb megállónak, ide indultunk a legnagyobb várakozásokkal, hiszen a következő két éjszakát a nagyvárosi pörgéstől távol egy 800-1000 méteren fekvő Buddhista kolostor vendégszobájában fogjuk tölteni.
Narából kb. 80-90 km, az utolsó 15 km-en pedig hajtű kanyarokkal tűzdelt szerpentinen kúszunk felfelé, néhol alig fér el két autó egymással szemben. Ahogy haladunk felfelé, csökken a hőmérséklet, megyünk bele a felhőbe, körülbelül 2 óra telik el mire megérkezünk Koya-san-ba.
A 819-ben alapított kis település, több mint 120 szentéllyel és kolostorral a japán buddhizmus központja. A kolostorok közül pedig mintegy 50 szállást is kínál az arra járó zarándokoknak, utazóknak, turistáknak. A szállásokat a Koyasan Shukubo szövetség fogja össze és képviselik a kolostorokat az érdeklődők felé, hiszen a szerzetesek nem igazán beszélnek angolul és a foglalások adminisztrációja sem tartozik a napi rutinjukhoz. A templomszállások ennek ellenére nincsenek fent booking.com-on vagy airbnb-n, sőt még a japanican.com-on sem. Pár éve még csak telefonon és faxon (!!) lehetett szobát foglalni, most legalább e-mailt már fogadnak. Az 50 szállás közül viszont nem igazán választhatunk szabadon, csak 2-3 paramétert adhatunk meg (pl. legyen-e angol wc vagy elég a guggolós, pottyantós, kérünk-e reggelit, fapadosabb vagy kényelmesebb szobát szeretnénk kb ennyi) és az alapján ők majd eldöntik, hogy hol szállhatunk meg. Minket a Hojo-in-be osztottak le, ami remek választásnak bizonyult, bár nincs összehasonlítási alap, hiszen a másik 49-ben nem jártunk.
Hojo-in kolostor-szállás
A Shukubo szövetség amúgy kedves visszaigazoló e-mailjéből azért látszik, hogy a szerzetesek nem viccelnek, a kolostorokban szigor és fegyelem az úr. Az áll ugyanis az e-mailben, hogy leszünk szívesek legkésőbb 17:00-ig odaérni és becsekkolni, mivel ötkor bezárják a kolostor kapuját és vacsorát sem kapunk. Remek.
Pontos cím hiányában nagyon kiszámítva, az utolsó percben érkezünk. A kolostor masszív fa ajtaja még szerencsére nyitva. Átsétálunk a tökéletesre gereblyézett zen kert kavics ágyon. Az épület bejáratánál kb. 30 pár papucs és egy monk fogad. A cipőket kint kell hagyni az épületen kívüli polcokon, bent a folyosókon csak papucsban lehet közlekedni, míg mielőtt belépnénk a szobánkba a papucsból is ki kell lépni, a szobában már csak mezítláb vagy zokniban. A folyosó végén lévő közös wc-hez pedig külön wc-papucs jár. Azaz még a folyosón kilépünk a saját papucsunkból, belépünk az egyik közös wc papucsba, bemegyünk elvégezzük a dolgunkat, majd kifelé visszalépünk a “saját” papucsunkba.
Egyszerű (kb. üres:) berendezésű szobánkat tatami borítja, tolóajtó lehet belépni, kifelé pedig a klasszikus japán négyzetesen osztott ablakok. Odakint körülbelül 5-8 fok lehet a szobában talán ha 12, de kiderül van fűtés, amit ők nem használnak, de ha szeretnénk szívesen bekapcsolják. Szeretnénk.
Megkérdezik mikor legyen vacsora illetve reggeli. Látszik más napi rutin szerint élünk, vacsora legkésőbb 19 órára kérhető, reggelit pedig reggel 7-ig tudnak hozni, később már nem, így alkudozás helyett kiegyezünk ebben a két, amúgy komfortzónámon kívüli időpontban. Már besötétedett, de a korai vacsoráig még van egy óra, így gyorsan kinézünk Koya-san elsőszámú látnivalójához az Okunoin temetőbe, ahova éjszakai zseblámpás túrákat is szerveznek. A temetőt megtaláljuk és elindulunk, de az első pár száz méter múlva visszafordulunk mert nem sokat látni, elkezd esni az eső és amúgy is ciki lenne lekésni a vacsorát.
A szerzetesek keményvonalas vegánok, így mind a vacsora, mind a reggeli, mellőzni fogja a húst, most két napig, de kibírjuk. Alkohol viszont belefér az étrendbe, szakét vagy a Asahi sört lehet választani.
A szobában a földön ülve, kis asztalokra vagy inkább lábakon álló tálcákon felszolgált vegán vacsora rendkívül látványos és bőségesnek tűnik, de semmi sem az aminek látszik. Mindennek teljesen más az íze, mint amit a formája, színe sugall, ki kell próbálni az új dolgokat, így mindent megeszünk, de igazából csak a nagy adag rizzsel lakunk valamennyire jól. A szertartás, látvány, élmény pazar volt, mindemellett örülök, hogy csak két napig kell ezt ennünk.
Vacsora után a szerzetesek elviszik a tálcákat, majd lepedővel, paplannal, párnával megágyaznak a tatamira. Hosszú nap volt, hamar bealszunk.
Megpróbáljuk elérni a reggel 5:30-as szertartást, de annyira fáradtak vagyunk, hogy csak 6:30 körül sikerül odaérni, ciki a késés, de azért megnézzük az utolsó 10 percet, majd visszakullogunk a szobába, hogy reggeli előtt még egy kicsit ejtőzzünk, de addigra már eltűnt az “ágyunk”, a szerzetesek elpakolták az ágyneműket, ahogy kitettük a lábunkat a szobából.
Perceken belül érkezik a reggeli is: nagyjából ugyanaz, mint a vacsora, csak szaké és sör nélkül, illetve valamivel kevesebb. De ugyanazok elemek és persze jókora adag rizs és tea. A 7 órás reggeli után indulás Koya-san elsőszámú látnivalójához az Okunoin temetőbe. A korai indulást kihasználva talán még elkerüljük a tömeget, illetve a hely misztikumát fokozza a még fel nem szállt hajnali köd.
Kolostorszállás árcetli: Hiába az egyik legpuritánabb szállásunk volt a Japán körút során, az élményt meg kellett fizetni, így magasan ez volt a legdrágább szállásunk. Igaz, reggelit és vacsorát is kaptunk, a hely atmoszférája nagyon egyedi, de ha szigorúan nézzük mégis csak egy folyosón, közös fürdős, közös wc-s, földönalvós hostel kategória, amiért nagyjából 43,000 yent fizettünk, két főre, 2 éjszakára, azaz mintegy 52.000 Ft-ot számláznak a monkok vagy a szállásokat tömörítő szövetség, egy 2 fős szobára éjszakánként. Ja és csak készpénzben lehet fizetni és a kolostorban nincs ATM.
Okunoin temető
Ha már ilyen korán kirobbantottak minket az ágyból és a reggeli végére el is tüntették azt, elvágva ezzel az esetleges visszaalvás lehetőségét, kapjuk össze magunkat és induljunk mielőbb az Okunoin temetőbe. A temető nincs nagyon messze (kb. 3,5 km), de pont a település másik végében van és még szeretnék odaérni mielőtt felszáll a hajnali köd, így inkább átgurulunk a bérautóval.
Persze lehet arról vitatkozni, hogy egy temető lehet-e szép illetve, hogy fényképezőgépes turistáknak van-e ott keresnivalójuk, így ebbe most nem is mennék bele, de szerencsére egyelőre nem tömegturizmus célpont, a Kyoto-Nara-Oszaka háromszögből kevesen tévednek erre, az a kevés látogató (ottjártunkkor egész délelőtt talán, ha 10 emberrel találkoztunk) pedig megadta a helynek járó maximális tiszteletet.
Az Okunoin temető Japán legrégebbi (IX. század) és legnagyobb (200.000 sírhely) temetője. A hazai temetőkkel ellentétben, azonban a kőből készült emlékhelyek alatt nem nyugszik senki, a hamvak a 2 km hosszú temető végében található mauzóleumban vannak.
A temetőnek van egy déli (eredeti főbejárat), illetve egy északi bejárata is (közel a mauzóleumhoz). Érdemes a déli bejáratnál kezdeni és végigjárni a temetőt teljes hosszában és vissza.
A temető kőhídján átsétálva, mintha egy másik világba lépnénk. A nap már felkelt, de a fő gyalogösvény melletti kőlámpások még pislákolnak, az utat 1200 éves mamutfenyők szegélyezik. A reggeli ködszitálás és szemerkélő eső keveréke különös atmoszférát teremt, az állandó nedvesség pedig remek táptalaj a kőből készült síremlékeket beborító mohának. Mintha a Tomb Raider vagy Indiana Jones legújabb részébe cseppentünk volna.
Az északi bejárathoz közeledve egy kis pihenő épületben hatalmas kondérban önkiszolgáló rendszerben működő tea rotyog. Merőkanállal tölthetjük meg a kirakott csészéket. A forró tea egyébként jól jön, mert körülbelül 5 fok lehet, így visszafelé a városban be is újítok egy kesztyűre.
Bon On Shya café
Ebédet a Bon On Shya kávézóban eszünk. Kiderül, hogy a környéken gyakorlatilag csak vegán éttermek léteznek, így nem csak a szerzeteseknél vacsorára, de itt délben is kimarad a hús. A kiszolgálás kedves, az ételek, italok saját készítésű kerámia edényekben érkeznek, mivel az kávézó egy fazekas műhely ajándékboltja is egyben. A főétel + süti + kávé vagy tea ebédmenü kombó ára 1200 yen (kb. 3.000 Ft), ami korrekt ár azért, amit kaptunk, beleértve a kellemes helyet és kiszolgálást.
Ebéd után még ellenőrizzük a város különböző pontjain található Tahoto, Kongobuji és Danjo Garan templom komplexumokat. Ez nagyjából ki is tölti a délutánt, így a Hojo-in templomszállásunkra visszaérve alig egy óránk marad, hogy vacsora előtt az onsenben egy forró fürdőben felolvasszuk szétfagyott végtagjainkat.
A szobába visszatérve érkezik a szokásos vegán vacsora. Holnap pedig kora reggel tovább Tokushima tartomány felé.
