A reggel Anchorage-ban ismét szomorkásan, felhősen indult, de legalább nem esett, így jól haladtam Palmer felé az autópályán. Viszont ma nem álltam meg a városban, mint tegnap és északnyugat helyett meredeken északnak vettem az irányt. Palmer után a soksávos út összeszűkült, a civilizáció ritkult: ráfordultam a legendás Parks Highway (3-as út) végtelen, boreális erdőkön átvágó aszfaltjára, egyenesen északnak, a Denali Nemzeti Park irányába..
Wal-Mike’s mindenes boltja a világ végén
Közel 200 km monoton, nyílegyenes aszfaltdarálás után megérkeztem a Parks Highway talán legkülönösebb megállójához, Wal-Mike mindenes boltjához. Ez a hely besorolhatatlan: egy roncstelep, egy antikvárium, egy szuvenírbolt, egy zarándokhely és egy alaszkai múzeum megfoghatatlan keveréke.
Az udvaron, a teraszon, a falakon és a polcokon kaotikus összevisszaságban sorakoznak régi rendszámtáblák, katonai kitüntetések, a hidegháborús időkből itt maradt orosz emlékek, bálnacsontok, matrjoska babák, antik képregények, régi palackok, trófeák, prémek, agancsok, elszáradt faragványok, súlyos medvekarom nyakláncok és bizarr kacatok.
A pult mögött maga a tulajdonos, a 75-80 év körüli Mike ül Trump-os baseball sapkában. Amikor megemlítettem neki, hogy Budapestről, Magyarországról érkeztem, az idős ember szeme azonnal felcsillant, és gondolkodás nélkül rávágta: „1956”. Elmesélte, hogy van egy magyar származású ismerőse, akitől sokat hallott a forradalomról. Egészen szürreális és felemelő élmény volt, hogy a Last Frontier utolsó bástyája mögött egy magányos alaszkai veterán pontosan tudja, mi történt Budapesten hetven évvel ezelőtt, miközben az átlag amerikai vagy nem halott még Magyarországról, vagy Afrikába húzza be a vaktérképen.
Hosszasan beszélgettünk, megengedte, hogy lőhetek róla pár portrét, és persze vettem tőle pár apróságot búcsúzóul.
Denali – Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa
Anchorage-ből egyetlen nap alatt felautózni a Denali Nemzeti Parkba és onnan vissza is térni eleve esélytelen vállalkozás, így az eredeti tervem is csak annyi volt, hogy a Denali Highwayről lencsevégre kapom Észak-Amerika legmagasabb, 6190 méteres csúcsát, a korábban Mount McKinley néven ismert hegyóriást. Mivel az egybefüggő felhőtakaró miatt egyesélytelen lett volna bármit is látni az út menti kilátópontokról, kénytelen voltam elengedni a fotózást. Wal Mike boltjánál megfordítottam a Grand Cherokee-t, dél felé vettem az irányt, majd bő fél óra autózás után lefordultam a fősodrásról a sorozatból ismert Talkeetna kisvárosa felé.
Talkeetna – Miért éppen Alaszka?
Egyetlen széles főutca, két apró keresztutca, a központban pedig a híres Nagley’s Store. Talkeetna pontosan úgy fest, mint egy western díszlet és egy zord skandináv faváros nyers keveréke a Denali lábánál. Ez az az öntörvényű alaszkai végvár, amiről a Miért éppen Alaszka? alkotói a kultikus Cicely-t mintázták. Bár a sorozatot logisztikai okokból végül a washingtoni Roslynban forgatták, a történet lelkét az itteni veterán bozótpilóták, aranyásók és a modern társadalomból kivonult remeték adták.
A képernyőn látott abszurd karakterek egyenesen a valódi utcákról léptek elő. Egy alig ezerfős mikroközösségről beszélünk, ahol teljesen hétköznapinak számított, hogy húsz éven át egy Stubbs nevű vörös macska volt a polgármester, aki a vegyesbolt pultjáról intézte a hivatali ügyeket. A hegymászó-expedíciókat fuvarozó kisrepülők zúgása, a helyi sörfőzde és a független közösségi rádió ma is pontosan azt az intézményellenes, mégis végtelenül összetartó atmoszférát árasztja, ami Dr. Joel Fleischman nagyvárosi idegeit annak idején próbára tette.
Denali brewpub – étteremajáló
A kései ebédet a Denali Brewpub-ban ejtettem meg. Az étlapról a ház specialitását, a Salmon Filet-t választottam. A tökéletesen grillezett vad alaszkai sockeye lazacfilét egy selymes lemon beurre blanc mártással öntötték le, a köret pedig fűszeres, füstölt cukkini volt egy adag illatos kurkumás piláfon. A lazachús mélyvörös színe és tiszta, karakteres íze igazolta a hely hírnevét – pazar fogás volt.
Conscious Coffee: A legjobb kávézó Talkeetnában?
Az ebéd utáni kötelező koffeint a Conscious Coffee nevű helyen lőttem be, és meglett Alaszka második legjobb eszpresszója! A mini könyvtárral felszerelt kávézóban végre nem a helyben megszokott híg Americanót kaptam, hanem egy tisztességesen csapolt, sűrű, krémes eszpresszót. Persze átázós papírpohár helyett rendes porcelán csészében.
A 6190 méteres Denali elbújt a távolban
A délutáni sétát a városka végén, a folyóparton folytattam, ahol a Talkeetna, a Susitna és a Chulitna folyók vadvizei találkoznak. Bár a speedboat túra már nem fért bele az időmbe, a látvány így is megérte a sétát: a Denali felé tekintve a sűrű felhők között pont a hegyek alsó sávját sütötte be a nap. Bár magát a 6190 méteres óriást a háttérben megbúvó második és harmadik vonulatok között teljesen eltakarta a szürkeség, az első sorban magasodó, fényben úszó csúcsok is monumentális látványt nyújtottak.
Talkeetna Air Taxi: Repülős túrák a Denali csúcsához
A városból kifelé menet még elhaladtam a Talkeetna Air Taxi bázisa, azaz a reptár mellett, ahol legalább 30 kisrepülő sorakozott a füvön, és szinte ötpercenként szálltak fel a Denali csúcsnéző túrákra induló utazókkal. Nekem ez most kimaradt.
Repülő Mókus pékség
A highway-re visszakanyarodva megálltam még egy gyors útravalóra a Flying Squirrel Bakery Cafe (Repülő Mókus pékség) fagerendás épületénél, ahol házi készítésű organikus süteményeket, fatüzelésű kemencében sült pékárukat és helyi kézműves finomságokat árulnak.
Parks Highway: látnivalók a hataúton Anchorage felé
Goose Creek Tower
Körülbelül egy órányi autózás után vettem észre a Parks Highway mentén az erdőből kimagasodó, szürreális Goose Creek Tower-t, amit a helyiek csak Dr. Seuss háznak hívnak. Mivel az építmény szigorúan őrzött magánterületen fekszik („No Trespassing” táblákkal védve), és csak egy privát kavicsos úton közelíthető meg, így megelégedtem azzal, hogy vezetés közben, távolról vetettem egy pillantást erre a fura, egymásra pakolt kabinokból álló építészeti anomáliára.
Reflections Lake Trail: könnyű tókerülő túra Palmer mellett
A monoton autópályás vezetés végére Palmer magasságában már eléggé elfáradtam, így félrehúzódtam a Reflections Lake Trail parkolójánál, hogy egy kis friss levegőt szívjak és átmozgassam a tagjaimat. Egy gyors, chilles sétával kerültem meg a fák között megbúvó kis tavat – a tükörsima vízfelszínen tökéletesen rajzolódtak ki a Chugach-hegység hófödte csúcsai, ami remek mentális frissítőnek bizonyult az utolsó kilométerek előtt.
Autómosás és vacsora Anchorage-ban
Beérve Anchorage-ba, az első utam egy benzinkúthoz vezetett: alaposan lemostam és kitakarítottam a hűséges Jeep Grand Cherokee-t, mert ma este le kellett adnom a bérautót. A makulátlanul teljesített sár- és murvás etapok után a hűséges SUV tiszta állapotban került vissza a gazdájához, Jackhez.
Ginger: ázsiai fúziós étterem
A szombat esti vacsorához ismét megpróbáltam bejutni a Club Paris-ba, de ahogy várható volt, szombat este teljes teltházzal pörögtek, így beültem a közvetlen szomszédságában található Ginger ázsiai fúziós étterembe. Elsőként a friss tavaszi tekercs (fresh spring rolls) érkezett: hajszálvékony tésztába tekert ropogós zöldségek és pácolt üvegtészta, amit a zseniális, frissítő cilantro-jalapeno mentaszósz tett tökéletessé.
Ezt követte a csirkés wrap , amelyben a wokban sült darált csirkehúst, ropogós zöldségeket és földimogyorót friss, hideg római salátalevelekbe pakolva, egy gazdag, krémes kókuszos-currys szósszal leöntve tálalták.
A Jeep-et leadtam. Holnap a híres Alaska Railway társasággal vonattal indulok tovább Whittier kikötőjébe.
