Sokan a kilencvenes évek kultikus tévésorozata, a Miért éppen Alaszka? fiktív, bohém kisvárosának hangulata miatt kezdenek el északi utazásról álmodozni. Bár én a sorozatot akkoriban nem ismertem, az én személyes történetem és motivációm sokkal mélyebbre, egészen a gyerekkoromig nyúlik vissza. Hét éves lehettem, amikor megtanultam olvasni, és a legelső, legmeghatározóbb könyvélményeim között volt Gróf Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam című regénye. A nagynénimtől örökölt eredeti, 1935-ös kiadású patinás példányt azóta is a polcon őrzöm. Utoljára gyerekként volt a kezemben, de közvetlenül az utazás előtt mégegyszer újraolvastam felnőtt fejjel is.
Ahogy a megsárgult oldalakat lapoztam, hihetetlen volt belegondolni, hogy Széchenyi Zsigmond közel száz évvel ezelőtt hogyan volt képes internet, okostelefon, Goolge Maps és műholdas navigáció segítség nélkül, pusztán levelezések és táviratok útján megszervezni, majd teljes sikerrel végigjárni ezt a 2-3 hónapos monumentális vadászutat. Ez a könyv és ez a kaland lett utazásom legfőbb inspirációja.
Ugyanakkor fontos tisztázni egy alapvető különbséget: míg a túlélésért folytatott vadászatot elfogadom, a hobbi- és trófeavadászatért egyáltalán nem rajongok. Az állatokat kizárólag élőben, a maguk háborítatlan, természetes élőhelyén szeretem megfigyelni. Széchenyi gróf klasszikus művében sem a megszerzett trófeák listázása nyűgözött le – azokat bevallom némi távolságtartással olvastam –, sokkal inkább az utazás elképesztő logisztikája, a századelő precíz szervezési részletei és a szemem előtt életrekelő tájleírások szippantottak be. Megélni jöttem és dokumentálni, azért, hogy az Utolsó Határvidék nyers és zabolázatlan valóságát a saját szememmel láthassam és kizárólag digitális trófeákkal térjek haza.
Repülőjegy Alaszkába
Budapestről zökkenőmentesen, Amszerdamon keresztüli átszálással jutottam el Vancouverbe, ahol 3 éjszakát, 2 teljes napot töltöttem, majd onnét indultam volna tovább Alaszkába. Azonban hiába vettem meg 4-5 hónappal előre a tökéletes időzítésű Vancouver – Anchorage közvetlen repjegyemet, az Air Canada törölte az aznapi járatot és áthelyezte egy másik napra. Nem tűnik nagy ügynek, de Anchorageben már le volt fogalva a nem lemondható szállásom és az autó is, illetve így a 4 napos roadtrip, 3-ra csökkent volna, így kénytelen voltam lemondani (teljes visszatérítést kaptam), így a 3 óra 40 perces közvetlen járat helyett, amivel kora délután már Anchorageban ebédelhettem volna 8-9 órát utaztam Seattle-en keresztüli átszállással.
Érkezés Alaszkába: Ted Stevens nemzetközi repülőtér (Anchorage)
A kellemes, húszfokos vancouveri tavaszból elindulva nem sokkal éjfél előtt landoltam Anchorage-ban, ahol a gépből kilépve azonnal arcul csapott a sarki kontraszt: a mindössze négyfokos, de az még mindig világos alaszkai éjszaka. A Ted Stevens nemzetközi repülőtér terminálja azonnal megadja a kezdőhangulatot: a poggyászkiadó felé sétálva monumentális, faragott totemoszlopok, alaszkai őslakos művészeti alkotások és a mennyezetről lógó sarki kisrepülők (bush planes) fogadják az embert. Az igazi üdvözlést azonban a terminál közepén helyet fogaló vadak jelentik: egy bődületes méretű, lapátagancsos jávorszarvas mellett Alaszka igazi, nehézsúlyú kabalafigurája, egy hatalmas, közel háromméteres, hátsó lábaira ágaskodó grizzly medve néz le rád vészjóslóan.
Autóbérlés – Mi a túró?
Autót szinte mindig a DiscoverCars.com oldalon bérlek, de Alaszkában végül a Turot választottam. A Turo egy úgynevezett peer-to-peer autómegosztó platform, gyakran hívják az „autók Airbnb-jének” is. Magánszemélyektől bérelheted ki a saját autójukat. Emiatt a kínálat sokkal egyedibb, változatosabb, egészen különleges autócsemegéket is ki lehet fogni jó áron.
Jeep Grand Cherokee
Mivel Alaszka és amerika, így kérdés sem volt, hogy egy V6-os SUV-ra lesz “szükségem”. A befutó végül egy 2023-as Jeep Grand Cherokee lett, amit Jacktől vettem bérbe. Az itthoni Golfomhoz képest brutál méretű luxusrombolón állóhelyzetben is látszik, hogy nem ismer lehetetlen és bármin átmegy, a 367 lóerős V6-osnak pedig meg sem kottyantak a Seward Highway masszív emelkedői.
Az autót Jack nem személyesen adta át, hanem anchorage–i reptér egyik parkolóházának tetején hagyta. Éjfél előtt nem sokkal a 4 fokos májusi, alaszkai éjszakában a teljesen kihalt betonépületben a feladós bőröndömmel küzdve meglehetősen álmosan kezdtem keresni az autót, de szerencsére egészen hamar megtaláltam. Jack nem az az izgulós típus, így a luxusautó kulcsát és a kihajtást biztosító parkolójegyet is a nyitott autóban hagyta…
Anchorage belvárosában lévő szállásom alig 10 km-re volt és a május végi 23:40-es naplementében, még sötétedés előtt sikerült megérkeznem és ágybakerülnöm.
1. Nap: Turnagain Arm, Girdwood aranybányája és találkozás az első grizzlyvel
Az első napon ráfordultam Alaszka leghíresebb panorámaútjára, a Seward Highwayre, amely közvetlenül a Turnagain Arm drámai fjordjának partvonalát követi. A Chugach State Park szélén álló monumentális hókotró vonat és a Beluga Point sziklás kilátóhelye azonnal szembesített az ordító, fagyos északi szél erejével.
Girdwood felé lekanyarodva a Lower Winner Creek Trail fenséges, mohával borított mérsékelt övi esőerdőben kanyarog a sebes folyású szurdokáig, ahol a medvék miatt folyamatos tapsolással jeleztem a jelenlétemet. Innen a kátyús út még feljebb, az 1896-ban alapított Crow Creek Mine aranybányához visz.
A délutánt az Alaska Wildlife Conservation Center (AWCC) zárta, ahol hatalmas kifutókon láthatóak Alaszka óriásai: barna medvék, jávorszarvasok, erdei bölények és pézsmatulkok. A vadaspark után még egy kiadós autózás várt rám délnek a Kenai-félszigeten – útközben egy fészkében ülő fehérfejű rétisast is sikerült lefotóznom –, mielőtt elfoglaltam az Exit-gleccser közelében fekvő erdei kabinszállásomat.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Alaszka legszebb útja: Seward Highway és a Kenai-félsziget
2. Nap: Túra az Exit-gleccsernél és Seward kikötővárosának látnivalói
A második nap reggelén az ingyenesen látogatható Exit-gleccserhez hajtottam. A jégmezőig vezető gyalogút erdei ösvényeken és sziklás morénákon át halad. Visszafelé a Resurrection-folyó kiszáradt, köves medrében gyalogoltam, ahonnan pazar panoráma nyílik a visszahúzódó, monumentális jégnyelvre.
Délután Seward színes, western/skandináv hangulatú fadeszkás házai és a kishajó-kikötő (Seward Boat Harbor) nyüzsgése következett, ahol a halászok épp a faállványokra akasztották fel a napi lazac- és halibut-fogást. Útközben felkerestem a történelmi Van Gilder Hotelt is, ahol 1935-ben maga Gróf Széchenyi Zsigmond is megszállt az alaszkai vadászata előtt.
A kora esti visszaút Anchorage felé igazi vizuális katarzist tartogatott az arany órák fenséges megvilágításában. A Kenai-tó partján tökéletes időzítéssel fotóztam le az Alaska Railroad kék-sárga panorámavonatát, átértem Moose Pass hágóján, sötétedéskor pedig a Potter Marsh pallósorán gyönyörködtem a narancssárgán izzó mocsárvilágban, háttérben a hófödte csúcsokkal.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Exit-gleccser és Seward látnivalói
3. Nap: Palmer, Matanuska-gleccser és Hatcher Pass hófalai
A harmadik napon észak felé indultam a Matanuska-völgybe. Tettem egy kitérőt a Pioneer Peak lábához, Palmer belvárosában lőttem egy popkulturális McDonald’s fotót a hegyekkel, majd a Turkey Red étteremben ettem egy sűrű északi chowder hallevest.
Innen a Glenn Highwayen haladtam tovább a Matanuska-gleccser felé. A szakadó esőben igazi menedéket jelentett a Wildwick Coffeehouse, ahol Alaszka egyértelműen legjobb eszpresszóját ittam a jégnyelvre néző fedett teraszon. Visszafelé a folyóparton megpillantottam egy jávorszarvas-anyát a borjával, akiket percekig zavartalanul fotózhattam az erdő szélén.
Az eső elállt, és következett a nap fináléja: a Hatcher Pass. A szerpentinen haladva a kocsi közel 1000 méter szintkülönbséget küzdött le, a zöld völgyből pedig hirtelen másfél méteres hófalak közé érkeztem. Itt állnak a Hatcher Pass Lodge gyönyörű piros házai és az Independence Mine elhagyatott aranybányász-szellemvárosa, a hóban pedig még egy két lábra ágaskodó, szurikátaszerű alaszkai ürgét is sikerült lefotóznom.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Palmer, Matanusuka-völgy és a Hatcher hágó
4. Nap: Talkeetna kisvárosa és a fenséges Denali a távolból
A negyedik napon észak felé indultam a George Parks Highway boreális erdőin keresztül. Csaknem 190 kilométernyi autózás után megálltam a legendás Wal-Mike’s sarki múzeum-boltnál, ahol a 80 feletti tulajdonos, Wal Mike a származásomat hallva azonnal rávágta az „1956” évszámot – felemelő pillanat volt a vadon szélén egy idős helyi arccal beszélgetni a magyar történelemről.
Ezután lefordultam a hangulatos, színes fadeszkás házairól ismert Talkeetna irányába, amely a folyók találkozásánál elterülő hatalmas medréről ismert. Bár a felhők miatt a Denali csúcsa rejtve maradt, a hegyvonulat látványa így is fenséges volt.
A város szélén elhaladtam a Talkeetna Air Taxi bázisa mellett, ahol legalább harminc sarki kisrepülőgép (bush plane) sorakozott a füvön, folyamatosan felszállva a gleccsernéző túrákra. Hazafelé menet vettem még egy gyors finomságot a fagerendás Flying Squirrel Bakery Cafe-ban, távolról vetettem egy pillantást az erdőből kimagasodó fura Goose Creek Tower (Dr. Seuss ház) struktúrájára, Palmer után pedig a Reflections Lake Trail tükörsima tava mellett sétálva frissültem fel, mielőtt Anchorage-ban leadtam volna a bérautót.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Utazás a Denali highway-n Talkeetnába
5. Nap: Panorámavonattal Whittierbe és a hajóraszállás
Az utolsó szárazföldi reggelen vonatra szálltam az anchorage-i pályaudvaron. Az Alaska Railroad kék-sárga panorámaszerelvényéből pazar kilátás nyílt a Turnagain Arm partjára, útközben elhaladva a kerítések nélküli, közös kifutópályás Flying Crown repülős falu mellett.
Whittierbe az Anton Anderson Memorial Tunnel kombinált, egysávos alagútján keresztül jutottunk be, ahol a vonatok és az autók szigorú menetrend szerint váltják egymást a sínek közé fektetett betonpaneleken. Az alagút után balra feltűnt a Shakespeare-gleccser, a vonat pedig közvetlenül az óceánjáró mólója mellett állt meg.
A gyors beszállás után még visszatértem a szárazföldre: megnéztem a fura Begich Towers panelkolosszust, ahol a városka szinte teljes lakossága él egyetlen tető alatt, bejártam az Prince William Sound Museum szűk katonai és cunamiról szóló tárlatát, végigsétáltam a Small Boat Harbor fapallós mólóin, majd felszálltam a fenséges Holland America Lines Westerdam fedélzetére, hogy megkezdődjön a hajóút.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Vonattal Whittierbe, a kikötőváros látnivalói és a hajóraszállás
1 hét alatt hajóval Whittierből Vancouverbe a gleccserek mentén a Westerdam fedélzetén
Whittier kikötőjében vette kezdetét a nagy Alaszka felfedezés, utolsó teljesen más ritmust diktáló felvonása. A Holland America Lines Westerdam tengerjárójának fedélzetén egy egyhetes tengeri utazás vette kezdetét Alaszka partjaitól egészen Kanadáig. Ez a hajóút Alaszka gleccsereit és történelmi gyöngyszemeit fűzi fel egyetlen pazar, északról délre tartó útvonalra:
- indulás Whittier-ből
- a hajó érinti a monumentális Hubbard-gleccsert,
- behajózik a jéghegyekkel teli, vadregényes Glacier Bay Nemzeti Parkba,
- majd sorban kiköt az egykori aranyláz hangulatát őrző Skagway-ben,
- Alaszka csak vízen és levegőben megközelíthető fővárosában, Juneau-ban,
- valamint a totemcsodáiról és lazacairól ismert Ketchikan-ban.
- Az Inside Passage ezer apró szigete és sűrű fenyvesekkel borított, védett fjordjai között kanyarogva az úszó város, a Westerdam végül Vancouver kikötőjébe fut be.
🔗 Olvasd tovább részletesen: Hajóval Alaszkában: Whittierből Vancouverbe a gleccserek mentén
