La Gomera látnivalói 3 nap alatt

Tenerife – La Gomera komp

Mivel La Gomera szigetének nincs nemzetközi repülőtere, így csak Tenerife délnyugati kikötőjéből, Los Cristianosból közelíthető meg komppal (vagy Tenerife Norte reptérrőll 30 perces helyi járattal). A komp La Gomera fővárosába, San Sebastianba fut be. Itt kötött ki Kolumbusz is utoljára, mielőtt 1492-ben Amerika felé indult.

Ami a kompjáratokat illeti két lehetőségünk van, a Kanári-szigeteken két cég versenyez a vízi utat választó utasokért. Az 1941 óta jelen lévő spanyol Naviera Armas, és az 1974-ben érkezett norvég Fred Olsen. Pontosabban a banán bizniszben érdekelt Fred Olsen család első sarjai már 1904-ben letelepedtek La Gomera déli részén, majd a profitot visszaforgatva most már több mint ezer munkahelyet biztosítanak és ultramodern katamarán flottájával összekötik az összes szigetet. A modern hajóknak köszönhetően a Fred Olsen az útvonalak többségén 10-60 percet ráver az Armas járataira, de az Armas flottájában is egyre több katamarán és trimarán jelenik meg. A leggyorsabb Fred Olsen torpedók 38 csomóval, azaz kb. 70 km/h sebességgel repülnek az óceán hullámain akár 1100 utassal és 300 autóval a fedélzeten. Már maga az odaút is hatalmas élmény.

A Tenerife – La Gomera útvonalon bármelyik hajótársaságot is választjuk az oda-vissza gyalogos/sétálójegy kb. 2 x 40 euro, azaz 28-30 ezer Ft-ba fog fájni, míg egy sofőr+autó oda-vissza 2 x 60 euró, azaz kb. 40-45e Ft egy autós retúrjegy.

Naponta társaságonként 2-3 oda-vissza kompjárat közlekedik és 50-60 perc alatt teszik meg egy irányba a kb. 40 km-es utat. Ha délutáni komppal kelünk át és szerencsénk van, akkor a hajóról visszafordulva elképesztő látványban lehet részünk, ahogy a nyugati nap megvilágítja a Teide vulkán, a felhőket áttörő havas csúcsát és a hó + felhő + szárazföld + óceán négyes rétegrendje, mint egy tökéletes tejhabbal megkoronázott barraquito, ejti ámulatba a fedélzeten 70-80 km/órás menetszéllel dacoló, a mobilját vagy fényképezőgépét célratartó utast.

San Sebastián

Teneriféről távolodva, La Gomerához közeledve egyre jobban kirajzolódik a sziget 1487 méter magas csúcsa, buja növényzettel borított vadregényes hegyei és a kikötőváros színes épületei. Mielőtt az új világ felé vette volna az irányt, Kolumbusz is itt La Gomera fővárosában San Sebastiánban pihent meg utoljára.

Közben a Fred Olsen járata is visszavesz a tolóerőből és hamarosan dokkolunk a kikötőben, a hajó gyomrából kigurulva a 15. századi spanyol erődnek otthont adó Torre del Conde park mellett parkolok le és innét gyalogosan indulok ebédet keresni és felfedezni a várost.

A kevesebb, mint 10 ezer lelket számláló mini főváros 1-2 óra alatt körbegyalogolható. Amit érdemes megnézni: Torre del Conde erőd, a főtér (Plaza de la Constitución)  és az abból induló 2-3 sétálóutca,  Ermita de San Sebastian templom, Mirador del Parador kilátóterasz, illetve a Playa San Sebastián strand.

A főtéren ettem egy felejthető pizzát és ittam egy jó kávét, majd visszasétálva az autóhoz célbavettem a következő két napra kinézett szállást. De nem San Sebastiánban, hanem a sokkal izgalmasabb Hermigua-ban.

Hermigua

San Sebastián és Hermigua is az óceánparton fekszik, de a tengerbe omló sziklafalak és vad domborzat miatt, partmenti út mégsem köti össze a két települést, a mindössze 17 km-re fekvő Hermigua-ba, a mai napig csak a hegyen keresztül lehet eljutni.

A GM-1-es úton, majdnem 500 méter szint felfelé, majd ugyanennyi le, igaz az alagutaknak köszönhetően a leküzdenő szintkülönbség mára valamelyest csökkent. A fővárosból kiérve hamarosan eltűnnek az épületek és a hegyekbe felfelé kanyarogva gyönyörű táj rajzolódik ki. Mély szakadékok, meredek sziklafalak, lenyűgöző szirtek, buja laurisilva (babérlevelű erdők), pálmaligetekkel benőtt völgyek, banánültetvények, illetve a néha az útra tévedő kecskék emlékeztetnek, hogy a itt (jó értelemben) még lassabb az élet, mint Tenerifén, kár sietni.

A Silbo nyelv

A nehéz (főleg évtizedekkel ezelőtt) közlekedés és kihívást jelentő domborzati viszonyok miatt már érthető, hogy miért jelent meg és maradt fenn ezen a szigeten a “silbo”, egy ősi, fütyülésre épülő kommunikációs forma. A helyiek a (mobil)telefon előtti korszakban ezzel a füttyszótárral, akár 3 km-es távolságból is képesek voltak kommunikálni egymással. A silbo “nyelv” olyannyira nem halt ki, hogy La Gomerán az általános iskolásoknak, heti 1 órában kötelező tantárgy!

La Gomera –  A hegyek szigete (The Whistlers)

Mielőtt új helyre utazok, próbálok begyűjteni egy olyan könyvet, regényt, ami az úticélon játszódik vagy helyi szerző írta és azt viszem magammal olvasgatni. La Gomerán játszódó könyvet ugyan nem, de egy nagyon is idevágó és több szempontból is érdekes filmet találtam. Eredeti címe: La Gomera illetve The Whistlers (magyarul: A hegyek szigete). Román film, román rendezővel és szereplőkkel, köztük a Gildát alakító csinos Catrinel Marlon színésznővel. 18 díjra jelölték (többek között Cannes-ban), amiből 11-et el is nyert. Ez elég jó ajánlólevél, de ha éppen nem La Gomera-ra készülök, akkor nem biztos, hogy tízes skálán hatos fölé értékelem a silbo füttynyelvre épülő román noir gengszterfilmet, de mivel La Gomerán néztem meg, így nagyon is tetszett. Bedobom ide a trailert, hátha valaki kedved kap hozzá, ha pedig La Gomerára készül, akkor kötelező (igaz a fim 80%-a Bukarestben és környékén játszódik):

Közben vissza az autóba, vissza a valóságba. Körülbelül félúton megállok a Mirador de La Carbonera kilátónál, ahonnét a távolban már kirajzolódnak úticélom, a Hermigua völgy teraszos ültetvényei. Negyedórával később pedig begurulok a mindkét oldalról sziklafalakkal körülvett, de az óceán felé nyitott völgyben elterülő Hermigua-ba és elkezdem a ma esti szállásomat keresni.

Lakosztály a banánültetvény felett

Ebben az eldugott kis faluban lévő szállásom minden várakozást felülmúlt. Az utca felől egy két szintesnek tűnő, visszafogott tradicionális kőház, míg a meredek völgy felől már egy négy emeletes épület. A koloniális stílusban berendezett kb. 35 m2-es lakosztályban a fürdő mellett konyha is volt, a nappali résztől pedig kétszárnyú fa tolóajtóval választották le a hálószobát, ami nappal teljesen egybenyitható. A lényeget azonban a nappali és háló padlótól plafonig tartó ablakai jelentették, ahonnét elképesztő kilátás nyílt az épület alatti völgyben elterülő banánültetvényre és a szemben a völgyet határoló meredek hegyoldalra.

Garajonay Nemzeti Park

Európa talán egyetlen szubtrópusi esőerdeje itt La Gomerán található. A Garajonay Nemzeti Park több mint 600 km túraútvonalat kínál a páfrányokkal, masszív zuzmó- és moha takaróval borított babérlombú erdeiben. Ezek a laurisilva esőerdők 2 millió évvel ezelőtt még a Föld jelentős részét borították, mára viszont az egyedi mikroklímával rendelkező Kanári-szigetek az utolsó helyek egyike, ahol még megtalálhatóak ezek a növények. Így a 4000 hektáros buja erdő biológiai sokfélesége miatt nem véletlenül került fel az UNESCO által védetté nyilvánított bioszféra rezervátumok listájára.

Garajonay Gran Ruta PR18 túraútvonal

A Garajonay Nemzeti Park legnépszerűbb, leghosszabb és a sziget legmagasabb pontja mellett is elhaladó körtúrája a “Gran Ruta 18”, azaz a 18-as nagykörút. Teljes hossza valamivel kevesebb, mint a sorszáma, kb. 16 km. A kb. 1000 méteren lévő Reventón Oscuro pihenőtől indul, de körtúráról lévén szó, több helyen is be lehet csatlakozni. Leereszkedik 800 méterre El Cedro-ig, majd érinti az 1483 méter maga Alto de Garajonay csúcsot, majd egy másik, teljesen más karakterisztikájú útvonalon vissza a kiindulási pontra. kb. 8-900 m szintkülönbség fel, majd ugyanennyi le. Egy hosszabb ebéd pihenővel és pár rövidebb, fotós, nézelődős megállóval, de azért tempós meneteléssel 5 óra 20 perc alatt sikerült körbeérnem és elég kellemesen elfáradnom. Útközben nincs semmilyen enni/inni vásárlási lehetőség, így érdemes otthon feltankolni kalória utánpótlással és vízzel.

A Reventón Oscuro pihenő a hermiguai szállásomtól alig 12 km-re volt, de majdnem fél órás szerpentinezéssel lehet elkanyarogni odáig. Míg Hermiguában már reggel is 20 fok felett volt, itt 1000 méteren nem volt kellemes rövidgatyában kiszállni az autóból, talán 14-15 lehetett (Február 9.) Az egész parkolóban csak a rangerek terepjárója állt, így úgy néz ki ma nem lesznek tömegjelenetek az erdőben.

Én az óramutató járásával ellentétes irányba indultam, azaz Reventón Oscuro-tól El Cedro irányába ereszkedtem le a beton bekötőúton. Csak az első kb. 1,5 km beton, utána már végig erdei talajon lehet haladni. De ez az első szakasz és gyönyörű mohaszakállas fák között halad.

Kellemes első pihenőhely az Ermita de Nuestra Senora de Lourdes (Miasszonyunk kápolna), egyben majdnem a legalacsonyabb pontja is a körnek. Az erdei kápolnát elhagyva sokáig egy patakparton lehet haladni a kellemes hűvösben, kisebb-nagyobb sziklák között, egy helyen köveken lépdelve a patakot is keresztezve, majd egyre alattomosabban elkezdődik az emelkedő, ami egy idő után nem már egyáltalán nem szégyenlősködik és kíméletlen, sokszor lépcsőzős, soha véget nem érő hegymenetbe csap ár. Az első kilátópont és remek pihi hely El Contadero. A kápolnától kb. 6-7 km-en 800+ szintet haladunk, mire elérjük az  Alto de Garajonay csúcsot. A legszebb babérlombú erdők egyébként 900-1100 méter körül vannak, felette már rikul a növényzet, kopaszodnak a hegyek.

A csúcsot elhagyva az autóúttal párhuzamosan, de attól kellő távolságban ereszkedhetünk vissza Pajarito, Los Noruegos és Morro de Agando pontok érintésével Reventón Oscuro-ig. Mivel dél körül indultam, így az út vége felé már kezdett elbújni a nap a felhők mögé és elkezdett leszállni a köd. Igazából a esti ködben és párában mutatta meg az igazi arcát  Garajonay babárlombú erdeje. Igazi dzsungel és horrorfilm hangulat szállta meg az erdőt. Kedvenc fotóimat is az utolsó kilométereken készítettem.

Az út elég jól ki van táblázva, azonban 2-3 helyen is van esély elkavarodni, így mindenképpen érdemes az útvonalat valamelyik túrázós mobilappra letölteni, mivel sok helyen térerő sincs, így segítséget hívni sem lenne egyszerű. Hiába La Gomera legnépszerűbb útvonala Covid alatt februárban az 5 és fél órás út alatt összesen három párral és két szóló túrázóval találkoztam csak.

Alkonyatra értem vissza Hermiguába a szállásomra és egy gyors zuhany után a közeli Bar Restaurante Las Chácaras-ban ettem egy korrekt tonhalat.

Valle Gran Rey

Azaz a Nagy Király Völgye. La Gomera sokkal inkább a túrázók és a buliresortokat, nagy tömegeket kerülő turisták célpontja, de szigetről lévén szó, azért tengerpartja is akad, de hiába a hosszú part, a fürdőzésre alkalmas strandok száma meglehetősen kevés. Azok, akik hegymászás helyett inkább pihenni jönnek La Gomerára, leginkább a sziget naposabb, délnyugati oldalán elterülő teraszos művelésű Valle Gran Rey völgy strandjainak valamelyikén kötnek ki.

Ismét egy felejthetetlen napfelkelte Hermigua banánültetvényei fölé lógó szobámban, de a tegnapi Garajonay túra után ideje felfedezni a sziget többi részét is. Az előző nap okozta izomláz kezdeti kellemes tünetei kezdenek jelentkezni, így ma a lábam helyett a kilométerek inkább az autóba gyűlnek, irány Valle Gran Rey!

Hermigua – Valle Gran Rey alig 45 km, de számoljunk bő másfél órával. Át kell kelnünk átlósan, a sziget gyakorlatilag legmagasabb pontját érintve a szigeten átlósan és messze nem a legrövidebb, szinte végig hajtűkanyarokkal és pár alagúttal tűzdelt úton.

César Manrique kilátó

Közel 1 óra kellemes autózás után első megálló a César Manrique kilátó, étterem és emlékház komplexum, ahonnét brutál kilátás nyílna Valle Gran Rey völgy teraszos kertjeire, de a Covid által generált kényszerszünetet ügyenesen kihasználva sajnos az egész helyszín felújítás alatt. Az elkordonozott építési terület látványa persze nem riaszt el, így leparkolok és a lezárt étterem, főépület ellenére, azért az egyik kilátóteraszra sikerül kijutnom. A látvány brutális, jobbra pedig már látszik, ahogy a völgy megnyílik az óceán felé.

A felújítás alatt lévő kilátóból még 15-20 perc lecsorogni a tengerpartig. La Puntilla, La Calera, Playa del Inglés a legnépszerűbb strandok fürdőzésre, ezzel szemben El Charco de la Condesa strandja kiváló hely a szörfözéshez.

Mirador de Abrante – Üvegkalitka 620 méteren

Következő megállóm a Mirador de Abrante, La Gomera szigetének, sőt talán talán az egész Kanári szigetcsoport legmenőbb kilátója, egy üveg padlózatú üvegplatform 620 méterrel a tenger szintje felett, ahonnan tiszta időben brutál panoráma tárul elénk az alattunk elterülő Agulo településre, az Atlanti Óceánra, szemben Tenerifére és a közel négyezer méter magas Teide vulkán hósipkájára.

A GM2-es “főútról” a La Laguna Grande étteremnél lévő mellékútra kell lekanyarodni. A kilátó innét már csak 12-13 km, de számoljunk legalább fél órával, ha pedig szembe is jönnek, akkor egy örökkévalóságnak fog tűnni, mivel a legtöbb helyen egy sávra szűkül az út. A Calle las Eras (Agulo) “utca” végén egy szokásos földcsuszamlás miatt éppen sorompó zárta el az utat, de bőven volt hely szabályosan leparkolni, rajtam kívül csak egyetlen autó áll a helyszínen. Innét még 5-600 méter gyalogosan a kilátó. Kezdetben aszfaltozott úton, majd a környéken jellegzetes vörös agyagos talajon, mintha csak a Marson járnék. Legutóbb ott láttam hasonlót 🙂

Egyébként utólag kiderült, hogy Agulo-ból gyalogosan is fel lehet jönni egy meredek ösvényen. Azt azért még kipróbáltam volna…

Persze az Covid miatt az egész üvegkalitka kilátó + étterem zárva volt. Egyetlen látogató vagy security sem a helyszínen, csak egyedül én. A komplexum egy kb. 1,5 méter magas kőkerítéssel és kamerákkal volt körbevéve. A kerítés tetején egyensúlyozva elindultam az üvegkalitka felé egy közeli fotó reményében, de részben a biztonsági kamerák kereszttüze, de sokkal inkább a bal oldalról alig egy méterre közelítő 400-600 méteres szakadék és nem gyenge oldalszél kombinációja gyorsan kijózanított. Nagyon Darwin-díjas lenne Agulo-ig lebucskázni és a körberajzolva a helyi lap címlapján végezni, meg amúgy is sok minden fel van írva, amit még szeretnék megnézni a Kanári-szigeteken a következő hetekben, szóval #visszafordulási.

Agulo

Alig ezer lakosával Agulo La Gomera egyik legkisebb települése, de részben a szorgos helyieknek köszönhetően az egyik kis ékszerdoboza is egyben. Az Abrante 620 méter magas sziklái tövében megbúvó halászfalu virágokkal díszített takaros macskaköves utcáira, frissen festett házaira, kapuira, rendezett tereire méltán lehetnek  büszkék az ottlakók is.

Az egyik legjobbra értékelt étteremből éppen az orrom előtt mentek el sziesztázni, így a  Restaurante La Vieja Escuela-ban ettem egy a helyszínhez nem méltó ebédet és ittam egy felejthető kávét. A csinos kis városka ellenére az 50 nap alatt ez volt a kevés éttermek egyike, ahova nem szívesen tértem volna vissza.

A macskaköves utcákon tovább bóklászva a főtér és templom után egyszer csak kilyukadtam José Aguiar (1895 – 1976) a 20. század legjobb spanyol freskófestőjének a tengerre és a Teidére néző szülőházánál, természetesen zárva volt.

Hazafelé Hermigua irányában érdemes megállni a Mirador de La Punta kilótóponton, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a völgy tenger felőli torkolatára, a kisváros tengerpartjára, innét már az El Pescante tengerből kiemelkedő kőpillérei is jól látszanak.

El Pescante (Hermigua)

A 19. században Hermigua megélhetését a banán és paradicsomtermelés biztosította, azonban mire az akkoriban a szárazföldön nagyon nehezen megközelíthető településről San Sebastian kikötőjébe szállították (gyalogosan, szamárháton, esetleg szekéren) vagy megromlott az áru, vagy olyan drága lett volna, hogy nem érte meg vesződséget. Másrészt Hermigua hiába van a tenger közelében, ezen a vad és sziklás partszakaszon áruszállító hajók sem tudtak kikötni. Így a helyi tehetősebb gazdagabb családok egy szövetkezetbe (La Union) tömörültek és összedobták a pénzt egy tengeri daru (davit) fejlesztésére, ami 1907-1908 között meg is épült és sikeresen szolgáltaó ki a tengeri forgalmat, ezzel fellendülést adva az itt élőknek.

Az El Pescante egészen az 1950-es évekig töltött be szolgálatot, amikor is fémszerkezetet, magát a darut leszerelték és azóta, csak a kőből épült pillérek idézik a múltat.

Megközelítéséhez le kell autózni a Hermigua völgy tengerpartjára. A fekete vulkanikus parton több hektár banán és papajapálma liget veszi körbe. Érdemes a szűk földút elején leparkolni az autót, mert beljebb már nehezen fér el két autó egymással szemben. A földút végét sziklaomlásra figyelmeztető tábla zárja le, de a helyiek is besétálnak naplementét nézni, így én is így teszek.

📌 GPS: 28.1790652, -17.1719576

Aloe Vera farm Hermigua

Utolsó nap reggel, kora délután indul a kompom vissza Tenerifére, de délelőtt még megnézem Hermigua belvárosát, illetve az aloe vera farm is belefér még. Az ültetvény ingyenesen látogatható, de az ember ilyenkor úgy érzi, hogy illik venni valamit a kis boltjukban, azonban az aloe vera készítmények ára itt, ahol előállítják és még nem futott át 3-4 kereskedő kezén, drágábbak, mint egy európai főváros sétálóutcájában, így egy kicsit tourist trapnek tűnik a hely, de ennek ellenére próbálok mégis venni valamit, de amikor bemondják, hogy sajnos a kártyaleolvasó ma éppen nem működik, akkor nem erőltetem tovább a dolgot.

Vissza komp Tenerifére

A hegyeken keresztül bő fél óra vissza San Sebastianba. Elég kiszámítva érkezek, így rögtön a kikötő felé veszem az irányt. Az Armas járatával érkeztem és Fred Olsennel hajózok vissza. Az óriás trimarán szája már nyitva és a kocsisor is megindult a gyomrába. Mivel nem egy klasszikus kompról, hanem torpedó elejű trimarán van szó, így az eleje nem nyitható, ami azzal jár, hogy hátulról kell beautózni a hajótestbe, majd egy gokart pálya szerű 180 fokos visszafordító kanyar segítségével beállni orral abba az irányba ahonnét felhajtottam. A kétszintes hajógyomorba egyébként közel 300 autó fér el.

Útközben gyönyörű kilátás nyílik a hófödte Teidére és alig 50 perc alatt befutunk Los Cristianos (Tenerife) kikötőjébe.