Fuerteventura látnivalók 10 nap alatt

2-3 hét Tenerife és 3-4 nap La Gomera után a szomszédos Gran Canariát vettem volna célba, de a vírusgörbe közbeszólt: Gran Canaria (és Lanzarote is) piros lámpát kapott, így határozatlan időre felfüggesztették a beutazás lehetőségét. Fuerteventura viszont pont pirosból sárgára váltott, így alkalmazkodva a kialakult helyzethez a 340 km-es partszakasszal és több mint 150 fehér homokos stranddal megáldott kanári szigetet vettem célba.

Bár Fuerteventura az Európai Unió (Spanyolország, Kanári-szigetek) része a sziget földrajzilag Észak-Afrikában fekszik, alig 100 km-re Nyugat-Szaharától, így a kontinens felől érkező szél gyakran hoz erre sivatagi homokot, amit rövid itt tartózkodásom alatt is sikerült megtapasztalnom (nem kellemes).

A sziget neve “erős szeleket” jelent, és éppen ezért Fuerteventura a szörfösök, kitesurf-ösök, és parasailingesek paradicsoma. Hawaii, Kalifornia, Franciaország és Portugália tapasztalt szörfösei télen a sziget nyugati partjára özönlenek, hogy betörjék az itteni hatalmas hullámokat is.

Tenerife – (Gran Canaria) – Fuerteventura komp

Tenerife-ről az Armas vagy Fred Olsen társaság hajó, illetve kompjárataival lehet eljutni Fuerteventurára, viszont nincs közvetlen járat, így a pirosba borult Gran Canarián hajót kell váltanom. (Egyébként repülhettem is volna belföldi, szigetközi fapadossal, de a tengeri út kalandosabbnak tűnt). Mivel a hajó viszonylag korán (7 körül) indult, így előző este Santa Cruz belvárosában, de a kikötőhöz közeli szállást foglaltam, innét reggel bő 10 perc alatt ki tudtam sétálni a komp terminálhoz. A jegyeket pedig még előző este megvettem. A két szakaszból álló összesen 4,5 órás, kb. 200 km-es hajóút egy irányba, autó nélkül 99 euró. A kicsit jobb átszállási idő miatt végül az Armas-t választottam. Utazás előtt nyilatkozni kellett, hogy a piros zónás Gran Canarián semmiképpen sem hagyom el a kikötőt, csak az átszállás erejéig a hajót.

Teneriferől egy régebbi vassal indultunk és útközben elhaladtunk San Andres mellett is, ahol a hajóról is látszott a 3 héttel ezelőtti szállásom. Nosztalgiázás közben elkezdett szitálni az eső és a feltámadó szél által felkorbácsolt hullámok egyre jobban billegették a hajót, az elsőre szórakoztató liftezés 1 óra után kezdett kellemetlen lenni, az 1ó 40p út vége felé már nagyon kellett koncentrálni, nehogy visszajöjjön a reggeli.

Gran Canariára érkezést követően 20 perc volt átszállni, hajót váltani, de mivel a bőröndömet nem tarthattam magamnál, hanem le kellett adni, így elég körülményes volt visszaszerezni. Indulás előtt kb. 3 perccel sikerült felszállni a másik hajóra. Itt viszont még félúton sem jártam, innét még közel 3 óra Fuerteventura. Mivel az eső legalább elállt úgy döntöttem, hogy beöltözök széldzsekibe és a beltéri süppedős fotelek helyett kiülök a fedélzetre, a hajóorrba a friss levegőre egy székre. Remek döntés volt, mert a horizontot bámulva nem csak a gyomrom stabilizálódott, de még delfineket is láttam, nem beszélve a két 60+ pluszos helyi bácsiról, akik rutinosan szintén a hajóorrot választották, és egy klasszik rádióból nyomatott spanyol zenékkel és pár sörrel csinálták a hangulatot.

Fuerteventurához közeledve a februári idő is egész nyáriasra fordult, a tenger lenyugodott és lassan kirajzolódott Morro Jable jellegzetes homokos partja és az azt uraló világítótorony.

Morro Jable

Előzetesen tájékozódva mindenki a sziget északi csücskében fekvő surf paradicsomot Corralejo-t vagy a sziget fővárosát Puerto del Rosario-t ajánlotta digitális nomádkodásra, hosszabb tartózkodásra, a Gran Canariáról érkező hajóm, viszont pont a sziget legdélebbi szegletében Morro Jable-be futott be, így gondoltam adok egy esélyt a helynek és az első 3 nap szállást ide foglaltam. Ezidő alatt annyira megtetszett, hogy a házigazdával ledílelve végül 9 napig maradtam. Morro Jable szállásokra itt kereshetsz

Persze ebben annak is szerepe lehetett, hogy a Covid miatt takaréklángon ketyegő turizmusnak köszönhetően, nagyon nyomott áron sikerült megcsípnem egy legfelső, 12. emeleti apartmant, tekintélyes méretű tengerre, a Matorral strandra és a világítótoronyra néző erkéllyel, elképesztő kilátással. Ráadásul ennek az épületnek a földszintjén volt a városka legnagyobb szupermarketje, a Hiper Dino 🙂 és kedvenc autókölcsönzőm a Cicar irodája is. Főnyeremény kombináció.

Az alig 7 ezres halászfalu a déli tartomány, Pajara legnépesebb települése, eleinte nem is a turizmusnak, hanem a sótermelésnek köszönhetően kezdett el fejlődni, az első szálloda csak 1966-ban nyílt meg. Óvárosa 5-6 párhuzamos utcából áll, a tenger felé közeledve egyre több hangulatos étteremmel, bárokkal. A nagy kikötő a kisvároson kívül, attól nyugatra helyezkedik el, keleti irányban pedig a lényeg a Playa del Matorral strand.

El Matorral tengerpart, strand

Az egyik legjobb, legszebb tengerpart ahol megfordultam, mindenképpen benne van a top5-ben. Több mint 4 km hosszú és több helyen 3-4-500 méter széles fehér homokos partszakasz, legdélebbi kiugró pontján egy tekintélyes világítótoronnyal. Nagyon szépen tisztán tartott, nincs teleépítve bódékkal, mindössze három, azonos arculattal kivitelezett designos konténer bár/kávézó/étterem + WC került a több kilométeres partszakaszra és napágyat, napernyőt is lehet bérelni, de a szükségesnél jobban nem avatkoztak be a természetbe. Igazi, majdnem nomád partszakasz maradt.

Viszonylag kis szélben is brutál hullámok generálódnak, valószínűleg a tengerfenék terepviszonyai miatt is. Imádom a nagy hullámokat, de ez már az a kategória volt, ahol csak akkor mentem be a vízbe, ha ült valaki a közeli Baywatch bódéban, persze neoprén nélkül a februári 19 fokos vízben és az azzal párosuló szélben 10 perc nagyjából elég is volt.

Első nap, vasárnap, rám nem jellemző módon napfelkelte körül ébredtem és normál körülmények között a reggeli sport esetemben kizárt, mégis erős késztetést éreztem arra, hogy még reggeli előtt oda-vissza végigfussak a parton. A városból kifelé kocogva alig találkoztam valakivel, majd a világítótorony után belefutottam egy szörfiskolás csapatba, akik a hullámokat várva már a parton melegítettek. Visszafelé jövet pedig már a hullámokkal küzdöttek.

A Playa del Matorral nem lehetett betelni, úgy hogy a napi rutin része lett, hogy reggel végigfussak, vagy este a naplemtében mezítláb végigsétáljak a parton vagy csak kiüljek a szörfösöket bámulni.

Saladar de Jandía természetvédelmi terület

A part érdekessége, hogy az út és a homokos part között van egy hatalmas, jelképes fa kerítéssel körbevett természetvédelmi terület, így a hosszú 4 km-es szakaszon, csak 4-5 fapalós lejáró van a vízhez. A Saladar de Jandía egy lapályos terület, amelyet dagálykor, illetve nagy hullámzáskor elönt a tengervíz, ez a különleges természetvédelmi terület sótűrő növényeknek ad otthont, illetve számos védett vizimadár is szívesen fészkel itt.

A világítótorony környéki bokrok pedig a csíkosmókusok (chipmunk) birodalma.

Morro Jable autóbérlés

Az első 3-4 nap nagyon jó volt egy helyben lenni és élvezni a tengerpart nyugalmát, de a hétvége közeledtével gondoltam bérelek autót és Morro Jable-ből csillagtúrázva bejárom a sziget többi részét is. Csütörtök-péntek munka utánra egy-egy max. 1 órán belül elérhető helyszínt választottam, a sziget távolabbi részeit pedig hétvégére terveztem be. Az autót szokás szerint a Cicar-nál béreltem és az itteni irodájukban sem csalódtam, de persze érdemes csekkolni a többi autókölcsönző árat is.

Morro Jable kikötő + teknősmenhely

Érdemes kinézni, vagy érkezéskor körbejárni Morro Jable kikötőjét is, ahonnan a kompok, teherhajók és helyi halászhajók jönnek-mennek, a mólóról gyakran lehet látni akár manta rájákat is. Sőt, a kikötő mellett található a Teknősovi egy rehabilitációs központ teknősöknek, ahová ingyenes a belépés. Nem állatkertnek, nem a látvány és látogatók kedvéért van berendezve, így ne számítsunk hatalmas akváriumokra, 3-4 egyszerű medencében láthatunk pár tengeri teknőst. A sérült teknősök ápolásán kívül az intézmény elsődleges célja, hogy a tojásból kikelt teknősöket addig neveljék, amíg biztonsággal kiengedhetőek a nyílt vízre, ezzel növelve a túlélési esélyeiket.

Cofete beach

Fuerteventura legdélebbi részén, a Jandía-félszigeten található a Kanári-szigetek egyik legkülönlegesebb tengerpartja a Playa de Cofete strand. A félsziget szeles, északnyugati partján rejtőzködő, több mint 13 kilométer hosszú, strand a Jandía Természetvédelmi Park meredek hegyvonulatai mögé bújt. A partszakasz megközelíthetősége is igazi kaland és kihívás, viszont ennek köszönhetően a mai napig szinte érintetlen maradt.

Bérautó vs busz: Lehetőleg összkerekes terepjárót béreljünk. Ugyan Opel Corsákkal is bejönnek ide, de egyrészt, ha itt történik baj, arra a biztosítás nem vonatkozik, így sokba kerülhet, másrészt az egy dolog, hogy le lehet-e nyomni az utat egy kisautóval, de kérdés, hogy mennyire ártasz vele. Én a bérautókra is úgy szoktam vigyázni, mint a sajátomra, így ha előre tudom milyen útra számíthatok, akkor lehet inkább a Morro Jable-ből induló offroad 4×4 buszt választom vagy befizetek egy Jeepes túrára. Igyekeztem lassan és óvatosan menni, de így is nagyon sajnáltam szegény autót, napnyugtakor visszatérve a városba az volt az első dolgom, hogy elvittem egy mosóba, mert olyan poros lett, hogy úgy nem lett volna pofám visszaadni.

Útvonal: Morro Jable-ét nyugati irányba, a kikötő felé kell elhagyni a Punta de Jandía úton. Az első 4-5 km aszfaltozott, majd a következő 20 km, meglehetősen rossz minőségű kavicsos/földes, meredek, kanyargós út, a szakadék felőli oldalakon korlát nélkül, több helyen egy autó szélességre szűkülve. Így az összesen 23 km egy örökkévalóságnak fog tűnni, 50-60 perc egy irányba és mivel zsákutca, ugyanerre is kell majd visszajönni.

14-15 km múlva érjük el a Cofete kilátót, innét már látszik a távolban a part, de innét még kb. 7-8 km lecsorogni. A pár házból álló Cofete településen van egy majdnem minden nap nyitvatartó étterem. Ezen kívül semmi más infrastruktúra nincs. Nincs WC, nincs vízvételi lehetőség, nincs kaja, nincs benzinkút, nincs közvilágítás, természetesen nyugágyak és napernyők sem, szóval érdemes feltankolni, ennek tudatában nekiindulni.

Érkezés: A fotók valószínűleg nem adják vissza, de a Cofete strandra érkezéskor az első benyomás mintha egy másik bolygóra érkeztünk volna. Lenyűgöző környezet, hatalmas tér, végtelen hosszú tengerpart, látványos, de nagyon kopár és kegyetlen táj. A háttérben ott magasodnak a Jandía Park 800 méter magas sziklafalai (tövében a Winter Villával), másik oldalról pedig az Atlanti-óceán ostromolja. A strand puszta mérete és kihívást jelentő megközelíthetősége ellenére egész sokan voltak, de azért zsúfoltnak semmiképpen sem nevezném.

Fürödni ugyan nem tilos, de ahogy nincs wc/büfé stb, úgy vízimentők sem, így a pár lépés besétáláson kívül úszkálni nem annyira ajánlott. Illetve hivatalos pihenőhely sincs, de sokan jönnek ide lakóautókkal egy-két napot / éjszakát eltölteni.

Egyébként itt forgatták az Exodus: Gods and Kings c. film egyes jeleneteit is.

Cofete temető

A parkoló közelében, a strand közepén (!) található az egyik legkülönlegesebb temető. Mintha egy westernfilmből került volna ide. Ezt az egyszerű temetőt a helyiek építették a XIX. században, hogy ne kelljen a holttesteket tevével a 40 kilométerre lévő Pájara templomba szállítaniuk.

A temetőt egy alacsony kőfal határolja, amely arra is alkalmatlan, hogy a homokot távol tartsa. A temető területére egy faajtón keresztül lehetne bejutni, de általában a szél által odahordott homok miatt a kapu egyáltalán nem nyitható. A temetőben nem csak fakeresztek hanem csontok is láthatóak. Elég bizarr, ha azt vesszük, hogy egy strand közepén vagyunk.

Villa Winter: Cofete titokzatos kúriája

A Cofete beachtől két kilométerre található a rejtélyes Villa Winter. Az 1940-es években Gustav Winter német mérnök tervezte villáról számos összeesküvés-elmélet kering, és egy lehetséges titkos náci rejtekhelyről szól.

Franco alatt Spanyolország szigorúan semlegesnek nyilvánította magát a második világháború kitörésekor, de ásványkincseket, önkéntes katonákat és – például a Kanári-szigeteken – logisztikai támogatást nyújtott a náci erőknek. A második világháború alatt a brit hatóságok azt gyanították, hogy a villában lakó mérnök német kém. Többek között egy lőszeres autó parkolt a rezidencia előtt, amelynek falába repeszek maradványai ágyazódtak be, illetve később egy U96-os tengeralattjáró akkumulátorát is megtalálták az épület alagsorában, amelyet másfél méter vastag falak határoltak, azaz vélhetően bunkerként is funkcionált.

 

Sotavento strand

A Playa de Sotavento de Jandía Fuerteventura egyik legfelkapottabb és legtöbbet fotózott strandja. Érdekessége, hogy a parttal párhuzamosan fut egy hosszú homokpad, így egy sekély vízű, türkizkék színű lagúna alakult ki, amely Morro Jable brutál hulláimval ellentétben, akár kisgyerekes családoknak is alkalmas lehet a fürdőzésére. A közeli Costa Calma partszakaszon pedig rengeteg hotel és apartman várja az ideérkezőket.

Sotavento Morro Jable-ből alig 20 perc autóval, így egyik délután munka után ide ugrottam át. Az autópálya első nagyobb kanyarjából Mirador del Salmo-nál pazar kilátás nyílik a 4 km hosszú és 2-3-400 méter széles partszakaszra, innét már csak le kell csorogni a partig egy fura kerülőúton.

A végtelennek tűnő tengerparton, óriás homokózóban talán, ha tizen lehettünk emberszabásúak, rajtunk kívül még pár sirály és egy kecses mozgású pásztorgém halászott a lagúna sekély vizében. A strand mögötti függőleges, fekete sziklafalon pedig éppen két kecske ereszkedett lefelé.

Corralejo

Corralejo Fuerteventura legészakibb települése, La Oliva megye székhelye, 125 km-re a déli Morro Jable bázisomtól, de annyira ajánlgatták, hogy itt töltsek el 1-2 hetet, hogy hétvégén muszáj volt megnéznem. Illetve az eredeti tervem szerint innét kompoztam volna tovább Lanzarote-re, hiszen alig 30 perc alatt át lehetett volna kelni, ha az aktuális vírushelyzet miatt éppen nem kapott volna piros, azaz beutazni tilos lámpát.

Corralejo engem nem igazán érintett meg, így utólag nagyon örülök, hogy az élet felülírta a tervemet és Fuerteventurai tartózkodásomat végig Morro Jableben töltöttem. Corralejo egy nagyon turistás település és óvárosa sem igazán van, csak kockaházak, bevásárló utca, egy pláza, vizividámpark, egyedül a kikötő és tengerpart közeli fehér házas utcáknak, éttermeknek, bárok van némi hangulata. A településen belül lévő két kisebb tengerpart, városi strand sem igazán vonzó, egyrészt nagyon kicsik, illetve gyakorlatilag a nem éppen tiszta vízéről ismert kikötőre nyílnak, illetve valószínűleg csak az apálynak köszönhetően tele volt hínárral. Körülbelül fél óra alatt végigsétáltam az utcákat, még ebédelni sem volt itt kedvem. Na jó annyira nem akarom lehúzni a kisvárost, a rossz hangulathoz az is hozzájárulhatott, hogy egész nap szaharai homokot fújt a szél és semmit nem lehetett látni az égből. Ha mégis itt szállnátok meg: Corralejo szállások itt.

Corralejo homokdűnéi

Ami viszont nagyon szép, pont a szaharai homoknak köszönheti létezését és kár lenne kihagyni, ha Fuerteventurán jártok, az a várostól 6-7 km-re lévő óriás homokozó. A Dunas de Corralejo, egy több mint 2600 hektáron elterülő sivatagi hangulatú homokdűnékből álló gyönyörű fehér homokos partszakasz, sok stranddal, türkizkék vízzel, vizimentőkkel, szörfösökkel. A sziget sivatagi éghajlatának, az idő múlásának és a szinte állandó szélnek köszönhetően jöttek létre ezek a nagyon menő dűnék. Legjobb élmény, ha dél felől az FV-1a úton érkezünk Corralejoba, mivel ez az út áthalad a dűnés, sivatagos területen.

Persze, ha tengerparti homokdűnék és sivatag hangulat, akkor Maspalomas (Gran Canaria), ami mindent visz, de erről majd később, most irány a szomszédos El Cotillo.

El Cotillo

El Cotillo egy kis halászfalu Fuerteventura északnyugati partján alig 20 km-re Corralejotól, fehér homokos strandokkal a település mindkét végében. A régi kikötő környéke a picit görögös beütésű fehér falú, kék ablakos házaival, éttermeivel, kávézóival a leghangulatosabb része El Cotillonak. Szerencsére még nem szállta meg a tömegturizmus, de a külföldről érkező szörfösök részéről már messze nem ismeretlen a hely.

Piedra Alta étterem (El cotillo)

Fél3 körül jelzett a rendszer, hogy lassan jó lenne enni valamit. A régi kikötő öblére néző Piedra Alta tűnt a legszimpatikusabbnak, mind Google értékelések, mind élő benyomás alapján. Tudom, hogy ízre messze nem olyan jó, mint amilyen egzotikusnak hangzik, de főételnek berendeltem egy cápát, de a szörfösökre vadászó ragadozó sajnos a tányéron teljesen felismerhetetlenül, apró darabokban és panírozva, mintegy chicken nuggets formájában jelent meg, természtesen papas arrugadas kíséretében. Amúgy teljesen rendben volt, viszont a

Google review kajafotói közül kinézet brutál csokis desszert sajnos a mai nap elfogyott pecsétet kapott, így egy klasszik flant kértem a kávé mellé.

Casa de Los Pitufos – Antonio Padrón meseháza El Cotillóban

Antonio Padrón építész által épített meseház, amelyet a híres lanzarotei művész, Cesar Manrique ihletett, Fuerteventura egyik legszebb strandján található. A békés kis öblökkel, fehér homokos stranddal és az Atlanti-óceánnal körülvett tengerparti házikó egy igazi oázis a tengerimádó és a tömegturizmus elől menekülő utazók számára. Az organikus építészetet képviselő bájos komplexum közvetlenül La Concha és Playa Chica strandok között található.

A designer menedék a köznyelvben “Los Pitufos” (Törpök) néven ismert, és az Airbnb-n ki lehet bérelni az egyik lakásukat!

El Cotillo a szörfösök mekkája

Délelőtt abban bíztam, hogy majd Corralejo homokdűnéire kiülve órákon keresztül bámulhatom és fotózhatom Fuerteventura legmenőbb szörföseit, de sajnos alig találkoztam párral és többségükben ők is még csak a parton melegítettek. Nem úgy El Cotilloban!

Megérkeztem. A halászfalutól délre Playa del Castillo, Playa del Aguila, Playa de Esquinzo strandjain tombolt a szélt, így a környékbeli szörfösök is azonnal kirajzottak. El Cottilohoz közelebbi strandot a hullámszörfösök vették birtokba, míg 1 km-rel méterrel arrébb a következő öblöt már a kitesurfösök lepték el. Az eget beborították a színes sárkányok, az Atlanti-Óceán hullámain pattogtak a riderek, de tökéletes koreográfiával, így a kötelek egyszer sem akadtak össze. Megállt az idő és legalább 1 órán keresztül bámultam ezt a szabadságérzését.

Puerto del Rosario – Fuerteventura modern fővárosa

Fuerteventurán való tartózkodás nem lenne teljes a főváros, Puerto del Rosario meglátogatása nélkül. A város 1860 óta Fuerteventura fővárosa, amikor is Betancuriát váltotta. Azóta fokozatosan a sziget legfontosabb városává nőtte ki magát, itt található a sziget repülőtere és legnagyobb kikötője is. Alig 40 ezren lakják.

Elég nyomi idő volt, így a fővárosban talán ha 1 órát töltöttem, végigsétáltam a tengerparti promenadon, a sétálóutcán, megnéztem a híres szoborkollekció legismertebb darabjait és benéztem pár érdekesnek tűnő kisebb utcába. Főváros ide vagy oda nincs kihagyhatatlan látnivaló, így aki rövidebb időre érkezik nyugodtan átugorhatja. A városi strand azonban kifejezetten szép.

Betancuria – Fuerteventura ősi fővárosa

Tegnap bejártam a sziget északi felét, a mai terv pedig a sziget belsejében lévő ősi főváros Betancuria meglátogatása. De rögtön felmerül a kínzó kérdés, hogy vajon egy sziget fővárosa miért nem a tengerparton fekszik, a XV. században miért gondolta úgy a névadó Jean Béthencourt, hogy egy a mai napig nagyon nehezen megközelíthető sivatagos hegy tetején kell megalapítani a székhelyet? Pont a nehéz megközelíthetőség és védhetőség miatt, ugyanis a tengerparti halászfalvak sohasem voltak biztonságban a kalózok folyamatos támadásai elől, illetve a terület nem volt mindig ilyen kietlen, itt a domboldalak az elszórt  esőzéseknek köszönhetően régebben alkalmasak voltak némi mezőgazdasági tevékenységre.

Morro Jableből indulva, majd az autópályáról letérve a táj egyre kihaltabb, de a szél által formált dombok hullámai így is érdekesek, sőt egy-egy kilátópontnál megállva a távolban az Atlanti-óceán hullámai is látszódnak. Pajara után az utolsó 16 km-en egy meredek, szűk, kanyargós szakasz következik, az úttest jó minőségű, a szakadék felőli oldalon általában korlát vagy kőbástya van, így leginkább a beláthatatlan szűk kanyarokban szembe érkező buszokra, nagyobb autókra érdemes figyelni. A célhoz megérkezve egy nagy parkolóban hagyom az autót és innét gyalog tovább.

Betancuria dombtetőre épült és fallal körülvett történelmi belvárosa alig pár utcából, egy térből, egy templomból és egy régi szélmalomból áll. De így is igazi ékszerdoboz, sokkal jobban tetszett, mint tegnap Corralejo vagy a modern főváros Puerto del Rosario.

Macskaköves utcák, pár kávézó, étterem, kézműves bolt és a jellegztes helyi építészetnek megfelelő kőberakásos fehérre meszelt házak. Illetve itt található a sziget Régészeti és Néprajzi Múzeuma is.

Pajara

Betancuriából visszafelé megálltam egy fél órára Pajara-ban is. A kisváros legérdekesebb épülete, az 1687 és 1712 között két szakaszban épült dupla hajós, dupla kapus temploma. Azték stílusú kőhomlokzata a Napot és a Holdat, a saját farkukat faló kígyókat és jaguárokat ábrázol. Ez a mexikói ihletésű homlokzat egyértelműen eltér a szigeten található legtöbb templom szokásos barokk kialakításától. Úgy vélik, hogy egy “az Újvilágból” hazatérő helybéli befolyásolta a szokatlan faragványokat.

Morro Jable (Fuerteventura) – Las Palmas (Gran Canaria)

Nyolcadik nap Morro Jablében, vasárnap este van, aminek azért van számonra kiemelt jelentősége, mert minden vasárnap este ül össze a Kanári operatív törzs és az aktuális járványügyi adatok alapján

• zöld (minimál korlátozások),
• sárga (közepes korlátozások és
• piros (beutazási tilalom)

kategóriákba sorolják a szigeteket. Ugye most pont azért vagyok Fuerteventurán, mert  2-3 hete Gran Canaria és Lanzarote is piros besorolást kapott és azóta egyik vasárnap sem oldották fel. Szóval jobban izgulok, mint lottósorsoláskor, nagyon bízom benne, hogy a szomszédos Gran Canaria vagy Lanzarote felé megnyílik az út, különben még egy hét Fuerteventura aztán, ha akkor sincs változás, akkor sajnos haza. Persze nem rossz itt, de nagyjából mindent megnéztem és szeretnék minél több szigetre eljutni.

Este 9 körül érkezik a hír, hogy Lanzarote marad pirosban, viszont Gran Canaria felé megnyílt az út, sárgát kapott! Azonnal megveszem hétfő estére a hajójegyet, ami tökéletes időpontban 17 órakor indul, így szabadságot sem kell kivennem. A hétfőt még végigdolgozom az apartmanból, de közben már pakolom össze a cuccomat, 4 órakor leadom a kulcsot, bepattanok a bérautóba (amit szerencsére a kikötőben is le lehet adni), és 20 perccel indulás előtt már az Armas fedélzetén vagyok. Pont azzal a két sörözős, rádiózós helyi bácsikával az orrban, akikkel idefelé is.

A masszív hullámzás most sem marad el, billeg a horizont rendesen, de visszafelé már egészen jól bírtam a 3 órát Las Palmasig.