Következő állomás a dzsungel. De az előre beharangozott maláriaveszély miatt kezdjük pár hónappal korábbról egy közepesen hosszú kitérővel.
Taman Negara az oltóközpontban és online nézett térképeken is pirosan pulzáló zóna, azaz malária szempontból átlagon felül veszélyeztetett terület. Szóval a beparáztatás megvolt. Malária oltás nincs, csak szájon át bevehető tabletta.Kezdetben vala a Lariam, amit az utazás előtt egy héttel, az utazás alatt, majd utána is 1-2 hétig szedni kellett és a mellékhatásai gyakorlatilag rosszabbak voltak, mint a malária, pedig az sem szép halál. Konkrétan rémálmokat, pszichés zavarokat okoz, a hányás stb, mellett, volt olyan, aki lemészárolta a családját, vagy katonák elkezdték bajtársaikat leszedni. Nyilván ezek extrém példák, de előfordultak ezért pár éve Amerikában és Európában betiltották.
A jelenleg használt és az oltóközpontban is ajánlott sokkal modernebb és kíméletesebb malária gyógyszer a Malaron. Ezt elég 2-3 napig szedni a veszélyeztetett területre történő beutazás előtt, a dzsungelben folyamatosan, majd 2-3 napig utána. Szóval egy 2 napos dzsungeltúrát 6-8 szem Malaronnal át lehet vészelni. A Malaron szemenként 1000 Ft-ba kerül és 12 szemes levélen lehet megvenni. A Malaronnak sem egyszerű a mellékhatás-listája, de nyilván egyik gyógyszernek sem.Páran megvették, páran nem vettük meg. Volt, aki megvette, de itthon hagyta a hűtőben, így végül szolidaritásból és a mellékhatásoktól való félelemből egyikünk sem szedte a kint lét alatt. De nem teljesen felelőtlenül, a helyiektől tájékozódtunk a valós maláriaveszélyről, ami gyakorlatilag nincs. A 2 napos dzsungelben történő tartózkodás alatt összesen 1 db nehezen repülő beteges (remélhetőleg nem maláriás) szúnyogot találtunk. Mondjuk amilyen durva pókokat és pókhálókat láttunk nem is csodálom. A malária ellen a gyógyszer helyett külsőleg védekeztünk azért: szúnyogháló az ablakon, szobában éjjel folyamatos ventilátor vagy légkondi (szelet, mozgó levegőt nem kedvelik) és masszív 50% DEET hatóanyag tartalmú szúnyogriasztó spray és kenőcs. Összehasonlításul a hazai szúnyogriasztók hatóanyagtartalma: 5-15%, dzsungelbe, malária által veszélyeztetett területre 30% felettit ajánlanak, létezik 95%-os is, nekünk itthon 50%-osat sikerült szerezni, de már ez is marta a bőrünket jól.
Taman Negara – Welcome to the jungle
Na vissza. Taman Negara. A kontinentális Malajzia legnagyobb kiterjedésű (kb. 4350km2) nemzeti parkja és a világ legöregebb esőerdeje egyben. A 130 millió éves esőerdőben 14000 féle növény, 240 féle fa és 200 féle emlős található, köztük olyan ritkaságok, mint a tapír vagy a fehér tigris, de orrszarvú, elefánt és gaur is található, vagy a növények közül az akár 1 méter átmérőjűre megnövő húsevő virág, mely rothadt hús szagot árasztva csalja magához a legyeket. Meg persze rengeteg majom.
Kuala Tahan
Taman Negara központja Kuala Tahan a dzsungel szélétől kb. 70 km-re található, korábban csak a folyón felhajózva egy kb. 3 órás csónakúttal volt megközelíthető, ma már jó minőségű, aszfaltozott, de erősen hullámvasutazó út visz be a sűrűbe. 70 km-es zsákutca, mert ha beérünk Kuala Tahanig, a folyóig, akkor nincs tovább (csak csónakkal), csak ugyanerre lehet visszajönni. A kisbuszt és a sofőrt 2 napra a pár házból álló kis településen hagytuk a folyó út felőli oldalán és csónakkal keltünk át a túloldalon található szállásunkig. A kb. 1 km hosszan elterülő 120 faházból álló resort abszolút hozta a várakozásokat, csak pár amerikai kommentelő húzta le Tripadvisoron, de nekik egyébként sem hittünk. A Mutiara Taman Negara Resortot egyik oldalról a folyó határolja, a többi oldalról viszont kerítés nélkül teljesen nyitott a dzsungel és annak élővilága felé.
Menetrendszerűen érkező tapír és tarajos sül
A szállástérképen buszmenetrend-szerűen ki volt írva, hogy kb. hány órakor melyik házak között szokott átvándorolni egy-egy jellegzetes helyi állat vagy csapata 🙂 Pl. 87-87-es ház között 21:15 tapír, 74-75 19h körül mini őz (egér őz? mouse deer) stb. Ők bizonyára kajával vagy más úton módon már ide voltak szoktak szoktatva, viszont nem terelgette őket senki, teljesen maguktól közlekedtek és kb tényleg megadott időpontokban, valaki kora reggel az éjszakai állatok inkább alkonyat körül, után. Az útmutatónak köszönhetően sikeresen spottingoltunk pár méterről tapírt, tarajos sült, speckó helyi őzet, vaddisznó csordát, a majmok pedig menetrendtől függetlenül állandó jelen voltak. A tapír igazi meglepetés volt. Fejben olyan kutya méretűre saccoltam, így meglepődtem, amikor szembejött egy póniló méretű fekete fehér bokorzabáló. Később utánaolvasva valóban kiderült, hogy az Ázsiai tapír lényegesen nagyobb, mint a Dél-Amerikai 2+m hosszúra és 2-250kg-osra is megnőhet. Másik eddig csak állatkertben látott kolléga a tarajos sül volt, amelybe egyik este menetrendtől függetlenül, teljesen váratlanul botlottunk, de szerencsére ő nem ilyedt meg annyira tőlünk, hogy belénk lőjön egy tüskét.
Éjszakai dzsungeltúra
A nulladik nap estéjét sem akartunk üresjáratban tölteni, így érkezés után nem sokkal rögtön befizettünk a night-safarira, ami egy 1,5 órás éjszakai, elemlámpás séta volt a dzsungel, szálláshoz közel eső útvonalán. Itt nagytestű állatott a direkt erre a célra kialakított sós itatónál sem sikerült lencsevégre kapnunk, illetve kígyó sem hullott a nyakunkba (amit azért nem sajnálunk) azonban annál több pókot, rovart, ízeltlábút, skorpiót mutatott a guide. Tanultunk is valami újat, amit élőben is sikerült megfigyelni: van a centipede (a százlábú balra) és a millipede (az ezerlábú jobbra). A kettő közül a centipede a veszélyes, nagyjából az egyetlen állat, amire a helyi vezető is azt mondta, hogy ne érjünk hozzá (a tenyérnyi pókoknál és skorpióknál nem hangzott el a figyelmeztetés). Az akár 20 cm-nél hosszabbra is megnövő százlábú csípése, harapása nem halálos, de rendkívül fájdalmas, lázzal, hidegrázással jár, allergiás reakciókat válthat ki. Tiszteletben tartottuk. Nem próbáltuk ki. Az ezerlábú ellenben nagyjából ártalmatlan az emberre nézve.
Lombkorona séta
Első dzsungeles nap reggel arra ébredtünk, hogy majmok rohangálnak, veszekednek, nagyokat huppannak a faház tetején, egyikük az ablakrácsot is megrángatta. Alapvetően nem bántják az embert, de ha zörgő zacsit, kaját észlelnek, akkor azért lehet baj, főleg, ha csapatban érkeznek. Kis várakozás után sikeresen kijutottunk a házból, reggeli után pedig a 1,5-2 km-re lévő canopy pályát irányoztuk be, főleg, hogy mindkét napra szakadó esőt jósoltak és ennek ellenére éppen sütött a nap és a reggeli pára is kezdett felszállni. Canopy pálya alatt nem ugyanazt értik, amit mi, azaz nem a drótkötélen csúszkálós mutatványról van szó, hanem 25-45 méter magasan a fák között kifeszített kötélből készült függőhidakról. Itt a Taman Negara nemzeti parkban található a világ állítólag leghosszabb 530 méteres, a fák koronája közé épített, függőhídrendszere. Sajnos karbantartási munkák miatt, csak felét tudtuk bejárni. Az elsőre ijesztőnek tűnő 25-45 méteres magasság ellenére egyáltalán nem para. Viszont a lombkorona szinten járkálva pár madár kivételével sajnos nem sokat láttunk az ottani élővilágból.
Bukit Teresek
Utána megmásztuk a 2-3 km-re lévő 334 méter magas Bukit Teresek dombot, ami leírva nem tűnik nagy kihívásnak, de 90+%-os páratartalomban, 35 fokos hőségben és a rövid út alatt egész nagy szintkülönbségnek köszönhetően mégsem volt olyan egyértelmű.
Úszó étterem
Innét visszagyaloglás a szállásra. Befoglaltunk a délutáni programot, majd kaja a folyón lévő úszó éttermek, na jó büfék egyikében. A kis település és a másik oldal közötti folyószakaszon erősen lepukkant kajáldák úsztak a vízen, amiket a szállás irányából csak csónakkal lehetett megközelíteni. A kaja szuper olcsó volt, a kiszolgálás pozitív, a kaja átlagos, de nem is vártunk többet, cserébe a higiéniás körülmények ellenére (pl. a helyi asszony cigivel a szájában kevergette a wokban a cuccot és nem túl és nem kimondottan fényes szőrű macskák is somfordáltak az asztal körül ledobott falatra várva) mindenki megúszta gyomorbaleset nélkül.
Longboat túra a dzsungelbe
Délután egy közeli vízesést vettünk célba, amit a helyiek csak natural jaccuzzi-nak hívnak. Tévesen, ugyanis a víz csonthideg. A szállásunk 70 km-re volt a dzsungel szélétől, innét már nem vitt tovább út, így csónakokkal (longboat) indultunk neki a kb. 45 perces útnak. Az egyik legjobb élmény volt az esőerdő vízbe hajló fái között a folyón felfelé hasítani és még az sem rontotta el, hogy a célbaérkezés előtt pár perccel leszakadt a két napja beharangozott eső. Mondjuk esőerdőben voltunk, így ez járt, csoda hogy eddig megúsztuk. Kivédhetetlen volt, 30 másodperc alatt totál bőrig áztunk. Kikötöttünk és negyedórát vártunk a szakadó esőben egy helyiek által összeeszkábált, levelekből összepattintott tető fedezékében, de ez elég is volt ahhoz, hogy elcsendesedjen.
Pióca ellen is véd
Közben kiderült, hogy innét még bő másfél km a vízesés, ami nem is lett volna probléma, ha egy piócáktól hemzsegő helyre, plusz felázott, csúszós agyagos ösvényre nem flip-flop papucsba, illetve mezítláb jövünk. A húszperces erőltetett menet végére 10-ből 4 ember lábán ott figyel a pióca. Kicsi, de gonosz. Eltávolítása simán kézzel történt. A bennszülött guide megmutatta, aztán visszafelé már mindenki magának csinálta. Ki kellett tépni, de elég makacsul kapaszkodtak, illetve a pióca nyála egy hirudin nevezetű véralvadásgátló vegyületet tartalmaz, így az általa okozott seb órákon keresztül képes vérezni. De erre is volt megoldás. A mezítlábas helyi vezetőnk a számunkra megkülönböztetetlen növények közül letépte az egyiknek a levelét, a két tenyere között nyállal összedörzsölte, golyóvá gyúrta és mondta, hogy az abból kiváló lével kezeljük a piócacsípést, mert az gyorsan megszünteti a vérzést.
A vízesésnél egyébként semmi olyan nem volt, amit ne látott volna korábban az ember, illetve nem is vízesés volt, inkább csak egy gyors sodrású része a folyónak, de az odavezető út miatt már megérte (a csónakra gondolok, nem feltétlenül a piócákra:) konkrétan a csónak út a a dzsungel-feeling egyik legjobb momentuma volt. Meg persze a “vízeséssel” sem volt probléma, lehetett csobbanni, bombát ugrani a sziklákról a sárga vízsodrásba, ami simán arrébbszippantotta az embert. A visszafelé úton már rutinosan magunknak csíptük ki a piócákat, az eső teljesen elállt, így a visszafelé csónak út is nagyon rendben volt.
6. nap vége. Folyt köv. itt: Cameron Highlands teaültetvények
Hozzászólások (2)
Pingback: Cameron Highlands teaültetvényei – Malajzia 7. nap | vizzitor.hu
Pingback: Kuala Lumpur látnivalók és a Batu Caves, Malajzia | vizzitor.hu