A belföldi lockdown-nak egy pozitív hozadéka biztosan van, ennyi új hazai felfedezést még egyik évben sem tettem, mint 2020-ban. Éppen instagram-on pörgettem az utazós képeket, hogy némi inspirációt gyűjtsek a következő jó idős hétvégre, amikor szembejött egy fachwerk stílusú torony (keretház). Soha nem láttam, gondoltam, hogy biztos Észak-Németország, esetleg Lengyelország a helyszín, majd kiderült, hogy a Cserhát. Hoppá.
A Sasbérci kilátó története
A csinos, de kicsit tájidegen tornyot gróf Poppenheim Szigfrid erdőtulajdonos építette feleségének, gróf Károlyi Erzsébetnek, Franz Zell müncheni építész tervei alapján 1920 körül, így ez rögtön egy is magyarázza a favázas stílust.
Az alsó szinten egészen az 1950-es évekig erdész család lakott, az emelet szobáit pedig vadászatok során használták szállásként, pihenőként. Az 50-es évektől lakatlan torony állapota lassan, de biztosan romlott, majd az Erdőgazdaság 2002-ben pályázatok révén támogatásokhoz jutott, de sajnos olcsó anyagnak híg a leve, így a felújítás nem bizonyult tartósnak. 2017-18-ban ismét nekifutottak felújításnak, ami ezúttal tartósnak bizonyult, azóta a torony már megélt 2-3 telet és még mindig olyan mint újkorában.
Hol van a Sasbérci kilátó?
Budapesttől 75-90 km, annak függvényében, hogy milyen irányból cserkésszük be. Gyalogosan megközelíthető Szanda, Bokor, illetve Buják irányából.
Nézzük az utóbbit, Buják Budapestről autóval: M3-ason Hatvanig, utána 21-esen Zagyvagyártelepig (!), onnét még 20p Buják. A falu útvesztőiben keressük az Üdülő utcát. Itt majd egy behajtani tilos tábla fogad, de hétvégén szabad az út. Fekvőrendőrökkel vigyázat. A falut elhagyva haladjunk kb. 2,5 km-t az erdei Üdülő utcában, ami az egész komolyan őrzött Honvéd Üdülőhöz vezet. Előtte 2-300 méterrel van egy placc, ahol 4-5 autó le tud parkolni, de ami még fontosabb, hogy a laktanyából kamerával figyelt terület.
Túraútvonal a zöld jelzésen
A parkolótól 4-5,5 km a Sasbérci kilátó. 5,5 km, ha bringával nyomjuk az aszfaltozott magánúton, 3,8 km, ha gyalogosan vágunk neki a kb 260 m szintnek. Gyalogosan 2-300 méter után jobbra letérő az aszfaltozott útról és az erdő csendjében a zöld jelzésen haladjunk felfelé. Hamarosan egy kis hídon keresztezzük a Buják patakot, utána a patak menetirány szerinti jobb oldalán haladunk a gátig, majd még egy kicsit nagyobb híd következik. Utána széles, kanyargós erdei út, majd át kell vágni egy tisztáson. A rét után kicsit meredekebbé válik az út és néha balra kitekintve megpillanthatjuk Szanda várát is. Végül kb. 1 óra könnyű hegymenetet követően megpillantjuk a Sasbérci kilátót is. Hegynek le 40-45 perc alatt vissza lehet érni a parkolóba.
A Sasbérci kilátó nyitvatartása
Mivel nem klasszikus nyitott, külső lépcsős kilátóról van szó, hanem csak az épület belsejében lehet feljutni, ahol múzeum is üzemel, így csak, akkor lehet felmenni, ha éppen nyitva, ami bizony elég ritka. Csak nyáron, májustól-októberig, csak hétvégéken és csak 10-16/17 óra között. A belépő 250 Ft vagy becsületkasszás.
Azt csiripelik a madarak, hogy a tervek között szerepel, hogy a tornyot esetleg szálláshelyként is kiadják majd!