Az Adam’s Peak, más néven Sri Pada 2243 méteres csúcsával Sri Lanka csupán ötödik legmagasabb, de kétségtelenül legszentebb hegye. Minden Sri Lankainak életében legalább egyszer illik megküzdenie a csúcsra vezető 5500 lépcsővel, így évente több tízezren zarándokolnak ide a december közepétől és március végéig tartó közötti csúcsidőszakban. Az Adam’s Peak, mint zarándokhely külön érdekessége, hogy mind a négy világvallás elismeri, csak a sziklában felismerhető közel 180 centis lábnyomot tulajdonítják másnak. A buddhisták természetesen azt állítják, hogy a lábnyom Buddhától származik. A hinduk úgy vélik, hogy a lábnyom nem másé, mint Shiva-é. A muszlimok és keresztények pedig úgy hiszik, hogy ez Ádám első lépése, miután száműzték az Édenkertből.
Az Adam’s Peak az esetemben vallási indíttatás nélkül, inkább mint látnivaló, élmény, határokat feszegető kihívás, sport értéke miatt került fel az útitervemre, de azért a zarándoklat szimbolikája is vonzott.
Napfelkelte leső éjszakai lépcsőzés
A klasszikus menetrend szerint a zarándokok a mászást az éjszaka közepén (éjjel 1-2 óra körül) kezdik, hogy a lélegzetelállító 6 óra körüli napfelkeltét már a csúcsról élvezhessék, amikor is a teljesen szabálytalan formájú hegy egy tökéletes, mértani pontosságú háromszög árnyékot vett. Én nem akartam sötétben mászni, felfelé menet is szerettem volna élvezni a panorámát, illetve amennyire lehet próbáltam elkerülni a tömeget, így az volt a tervem reggel 6 körül pirkadatkor indulok (amikor a többség már vissza, lefelé) és ebédre visszaérek, de ehhez is a hegy lábánál lévő településen Nallathanniya-ban szerettem volna tölteni a mászást megelőző éjszakát és autós/tuk-tukot utazás nélkül reggel kialudva magamat frissen indulni.
Az Adams Peak megközelítése
Szintén a hétvégi tömeg elkerülése miatt vasárnap indultam Kandyből Nallathanniya-ba (magát a mászást pedig hétfő hajnalra terveztem). Az alig 90 km-es út a leggyorsabb opcióval, autóval is több mint 3 órát vett igénybe, lehet 4 is volt az. De nincs is ezzel semmi baj, eleve így terveztem. Az A5-ös útról a B71-re kanyarodva a vesekő-kirázós, víz- és sárátfolyások, sziklák, útépítés és gyakorlatilag egy sáv széles úton tovább lassultunk, az utolsó 30 km-t másfél óra alatt sikerült legyűrnünk, cserébe a vége felé pazar teaföldek között majd az amőba alakú Maussakelle víztározó partján vezetett az út.
Szállás az Adams Peak lábánál
Maga a “kisváros” Nallathanniya vagy másik nevén Dalhousie főutcája, mint a legtöbb sri lankai település elég lehangoló volt, főleg, hogy elkezdett szitálni az eső és már sötétedett is, na de nem várost nézni jöttem, hanem egy jót kajálni, aludni, holnap hajnalban pedig nekivágni a hegynek.
Szállásom tipikus sri lankai home stay volt. Egy kétgyerekes család által üzemeltetett kis “étterem”, két kiadó szobával. A kis fogadó a forgalmas és nem túl hívogató főutcáról nyílt, de a szobám a domboldalon lefelé a mínusz egyen volt, így felettem lévő szint és a domboldal gyakorlatilag minden zajt felfogott, az erkélyemről pedig egy teaföldre és egy zubogó patakra nyílt kilátás. A patak hangja gyakorlatilag minden forgalmi zajt kioltott. Az este a teaföldek fölé leszálló köd és felhők pedig a szent hegyhez illő, nagyon misztikus hangulatot teremtettek. Ja és az erkélyről maga az Adams Peak tiszteletet parancsoló kontúrja is kirajzolódott. Az utcafronthoz képest igazi oázis.
A szálláson én voltam az egyedüli vendég. A házigazdák pár szó kivételével nem igazán beszéltek angolul, de azért nagyjából megértettük egymást. Fried rice + chicken-t és gyömbérteát kaptam vacsorára. Amíg az ételt vártam, a TV-ben ment a helyi szappanopera, miközben a gyerekek a szomszéd asztalnál írták a házijukat. Minden nap 7-re jön értük egy tuk-tuk és ötödmagukkal viszi őket a szomszédos faluba, kb. fél órára lévő iskolába. Egy tuk-tukban alapesetben a sofőrön kívül 2 esetleg 3 hely van hátul, ott utaznak minden reggel öten.
Reggel 5-re húztam órát. A szállás tiszta és csendes volt. 5:30 körül meglepődve hangokat hallottam a konyhából, így még sötétben, felnéztem az “étterembe” és a házinéni egy reggelivel, egy rakat banános palacsintával, gyümölcsökkel és gyömbér teával várt. A sri lankai vendégszeretet ismét bizonyított.
Az Adams Peak lábánál lévő kis településen egyébként 3500 Ft/2 fős szoba/éj áron indulnak a szállások, 5-6e Ft/éj áron pedig már teljesen korrekt, tiszta szobát kapunk melegvizes zuhanyzóval reggelivel. Minden második épület hotel, panzió, vagy homestay kiadó szobával.
5500 lépcső
6:15-kor már a hátizsákommal a hátamon a főutcán gyalogoltam a településről kifelé. A nap még nem jött fel teljesen, de már világosodott. A főutca reggel sem volt túl vidám. Lepattant épületek, kóbor kutyák, kátyúk, sár. A “házakat” hamarosan árusok elég rosszul kinéző sátrai és lemezbódéi váltották. Még a helyi házigazdám is azt mondta, hogy eszembe ne jusson bármilyen kaját venni útközben, maximum palackozott vizet. Persze nem csak étel-italt árulnak, hanem még egy gyógyszertár szerű bódé is van az út elején, ahol a piócák és szúnyogok ellen citronella spray-t, vagy a lépcsőzéstől begyulladt ízületekre vagy izomlázra pedig különböző Ayurvédikus vagy klasszikus tigris balzsamot vehetünk.
Aztán szerencsére a árusok kétoldali sorfala is elkezdett fogyatkozni. A hídon átkelve megkezdődtek az első lépcsők és egyre jobb hangulata lett az útnak: kisebb teaföldek, majd az út hivatalos kezdetét jelölő kapu, hangszórókból kántáló zene, a nagy fekvő Buddha és az állítólag 1899 óta ott álló teabolt.
Az út első harmadában érdekes látnivaló még a több mint száz hófehér Buddha/szerzetes(?) szobrot számláló barlangtemplom, a japánok által ajándékként épített Japán Béke Pagoda és a nagy harang.
Olvastam, hogy kemény menet lesz az 5500 lépcsős mászás, így a fagyos decemberi napokon a lépcsőházban készültem minden másnap 70 emelet fel és le, hogy ne pusztuljak meg teljesen. Az út első 2/3-a igaz, hogy folyamatosan emelkedett, de inkább laza gyaloglásnak nevezném (3-4 km alatt 300 m szint), így nagyjából mindenkit előzve alig egy óra alatt eljutottam a Seetha Gangula Saman Devalaya kanyarig. Innentől viszont kezdetét vette az erőltetett menet, 1,7 km-en belül 700 méter szintkülönbséggel, változó magasságú, néha 10, néha 30 cm magas lépcsőkkel, a csúcs felé parabolikus emelkedéssel.
Az út utolsó harmada valóban kemény volt, többször meg kell állnom és egyszer az is megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem a fejemből, amikor unokáik által támogatott mezítlábas, 60-70-80 éves nénik és bácsik mellett haladtam el. Persze az ellenkezőjét is láttam: kifordult bokájú huszonéves orosz turista srácot hoztak lefelé “gólyavisziben” a haverjai, vagy egy remegő, begörcsölt lábú amerikai veszekedett éppen a párjával, hogy minek kellett ide feljönni. Egyébként nagyon kevés turistával találkoztam 95%-ban helyiek voltak a hegyen.
Az út utolsó 3-400 méterén a helyiek cérnaszálat húznak végig az út mentén. Mindenki a saját maga cérnaszálát, így a korlát úgy néz ki, mintha pókhálós lenne. A jelenségre két magyarázatot is hallottam, az egyszerűbb, hogy visszataláljanak, bár mivel csak egy jól kijelölt út van, így ez nem olyan nehéz. A másik legenda szerint pedig a helyre vezető ösvények korább nem voltak ennyire zarándokbarátok, így a bozótosban könnyen elszakadt az ember ruhája. Indikatupana az a hely, ahol megálltak, hogy megvarrják, megvarrassák a ruháikat, mielőtt folytatták útjukat. Ennek az egyfajta elismeréseként, most egy tekercs fehér cérnát fűznek végig az utolsó szakasz korlátja mentén.
@ 2243 m
Jó érzés volt felérni a csúcsra és igaz, Sri Lanka csupán ötödik legmagasabb hegye, de mégis olyan volt, mintha a sziget tetején állnék. A csúcson egy templom áll, ahova csak mezítláb lehet belépni, illetve egy nagy harang, amit napfelkeltekor szoktak megkongatni.
Fél óra nézelődés és pihi után indultam is lefelé a térdgyilkos lépcsőkön. Az út felső harmadán úgy éreztem, hogy gyakorlatilag egy helyben toporgok, és sokszor meg is kellett állnom, de végül a csúcson töltött fél órás pihit nem számolva nettó 5 óra alatt sikerült teljesíteni az oda-vissza utat, így a 12 órás checkout előtt még gyorsan le is tudtam zuhanyozni a szálláson.
Egy kiadós ebéd után pedig indulás tovább a teaföldekre, kis Angliába, azaz Nuwara Eliya-ba.
